2016. október 2-án a magyar kormány az urnákhoz kéreti a magyar nemzetet, hogy szavazzon arról, akarjuk e a migrációt. Erről szavazunk: Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

Ne feledjük, hogy a művelt Európát mi magyarok védtük a tatár és a török ellen. Senki nem köszönte meg nekünk, háláról nem is beszélve.

Most is egy hasonló támadás éri Európát, más eszközökkel.

Egy másik nagyon fontos adat, amit biztos kevesen tudnak, hogy a középkorban Angliának, Magyarországnak, Franciaországnak egyenlő számú lakosa volt. Az 1913-ban (még a történelmi Nagy Magyarországról beszélünk) Angliának 44.000.000 lakosa volt, Franciaországnak 40.000.000 lakosa, addig Magyarországnak csak 9.000.000 lakosa. Ez a drasztikus csökkenés azért volt a másik két nemzethez viszonyítva, mert Magyarország négyszáz éven át vérzett Európáért, a műveltségért, a civilizációért. Ezekben a harcokban apadt le az ekkor már csak négymilliós lakosság két és fél millióra (Pierre De lattre francia történész). A karddal a kézben elesett magyarok helyébe ekkor települtek be idegenek.

Egy holland egyetemet végzett barátomat kérdeztem arról, hogy ezekről a történelmi eseményekről mit tanult, tudja e, hogy míg ők fosztogatták a világot, gyarmatosítottak, addig mi védtük hazájukat? Azt válaszolta, hogy az égadta világon semmit sem tanultak erről.

Mi magyarok most valahogy úgy vagyunk, hogy nem kérünk az újabb idegenekből. Mi már a történelem folyamán sokszor bizonyítottunk.

A hála pedig rendre elmaradt, sőt kaptunk a „barátainktól” Trianont, szocializmust, privatizációt, devizahitelt…

A népszavazással tényleg azt érjük el, hogy távol tartjuk a nem kívánt emberáradatot otthonunktól. A fentiek tükrében október 2-án illene elmenni és nemmel szavazni politikai hovatartozás nélkül mindenkinek.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters