Kegyeleti és Kulturális Zrínyi Maraton elnevezésű, 1566 perces rendezvénnyel tiszteleg Szigetvár hős védői előtt a Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekar augusztus 24-én és 25-én a baranyai városban.

Az augusztus 24-én este hat órakor kezdődő és másnap este nyolc óra hat perckor véget érő eseményen a zenekar tagjain kívül fellépnek Szigetvár művészeti csoportjai, hagyományőrzők tartanak bemutatót, előadások hangzanak el a Zrínyiekről, felolvassák a Szigeti veszedelem című művet, emellett lesz éjszakai múzeumlátogatás, fáklyás felvonulás, virrasztás és koszorúzás a Zrínyi-emlékhelyeknél - írták a szervezők az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagukban.

Kiemelték, a fúvószenekar a rendezvénnyel Zrínyi Miklósra és arra a védőseregre emlékezik, amely 1566. szeptember 7-én Szigetvárnál megállította I. Szulejmán több mint húszszoros túlerőben levő hódító hadát. Utaltak arra, hogy 2016-ban az együttes, akkor még Szigetvári Ifjúsági Fúvószenekar néven, szintén 1566 perces eseménnyel kapcsolódott a Zrínyi-emlékév programjaihoz. Körbehajózták a Balatont és a tó mind a huszonhárom kikötőjében koncertet adtak a közönségnek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3173018

Jelenleg az oldalon

16
Online