Hét nap alatt több mint száz filmet láthat a közönség a második Hét Domb Filmfesztiválon, amelyet szeptember 3. és 9. között rendeznek meg Komlón - mondta el Magyar Ferenc fesztiváligazgató kedden Budapesten.

A versenyprogramba beválogatott 60 alkotást Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, rendező és Halmy György dokumentumfilm-rendező alkotta zsűri bírálja el - fűzte hozzá a sajtótájékoztatón. Kiemelte: a diákfilmekkel együtt meghirdetett hét kategóriában idén összesen 191 magyar alkotást neveztek a seregszemlére.

Az ingyenes vetítések mellett szakmai beszélgetések is várják a közönséget a versenyfilmek alkotóival pénteken és szombaton, de jelen lesz a pécsi Total Art műhely is, amely a rajzfilmgyártás alapjaira fogja tanítani a gyerekeket.   

Hoppál Péter, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke hangsúlyozta: a elmúlt években új reneszánszába lépett a magyar film, sorozatban jelennek meg a legrangosabb nemzetközi fesztiválokon szereplő és ott díjakat elnyerő magyar alkotások. A komlói mustra ikerfesztiválja a nemzetközi műveket bemutató Seven Hills International Filmfestival (SHIFF), amelyet Pécsett rendeznek szintén szeptember 3. és 9. között - tette hozzá.

A Hét Domb Filmfesztivál zsűrijének elnöke, Rófusz Ferenc kiemelte, hogy a versenyprogramba beválogatott művek nagyon magas szakmai minőséget képviselnek.   

A kategóriák - dokumentumfilm, animáció, kisjátékfilm, ismeretterjesztő- és természetfilm, nagyjátékfilm, egyéb film és diákfilm - első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek. A fesztivál fődíja 1 millió forint.   

Polics József, Komló polgármestere úgy fogalmazott: hatalmas lehetőség Komló számára a filmfesztivál, hiszen az észak-baranyai városban, ahol jelenleg nem működik mozi, nagyon nagy igény van a közösségben megélt magas kultúrára.   

A sajtótájékoztatón Magyar Ferenc kitért arra is: azért, hogy ne kerüljenek a feledés homályába a fesztiválon vetített alkotások, létrehoznak egy internetes felületet, ahonnan a helyi médiumok, televíziók válogathatnak be filmeket a saját adásukba.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters