A Komlói Napok rendezvényeinek egyik legfontosabb eseményére a Bányász-emlékműnél és Emlékfalnál került sor. A város polgárai és településünk vendégei - a hagyományokhoz híven - itt hajtottak fejet a hősi halált halt bányászok emléke előtt.

A Himnusz hangjait követően Harka Jenő tolmácsolásában, Reményik Sándor: Fekete gyémánt című versének gondolataival vette kezdetét az idei esztendőben a megemlékezés.

Kovács János, Komló Bányaüzem nyugalmazott igazgatója köszöntőjében tekintett vissza a komlói (mecseki) bányászat százhat éves történetére, a hősi halált halt bányásztársakra.

A fekete szén iránti növekvő keresletet csak az egyre mélyebb bányaműveléssel lehetett kielégíteni. A bányákba leszálló embereknek viszont állandó veszélyekkel kellett szembenézniük. Ez a hősies helytállás sajnos, több mint háromszáz bányász, egykori kolléga halálát követelte - emlékeztetett a szónok.

Kovács János beszédében is örömét fejezte ki, hogy az elmúló idő nem jelenti a komlói bányászat hőseinek elfelejtését, mert a város magáénak érzi, a múltat, bányászat hagyományait.

,,Ennek megtartásának reményében kívánok hőseinknek, bányásztársainknak békés megpihenést, a megemlékezésen résztvevőknek pedig - bányászköszöntéssel - jó szerencsét!" - zárta ünnepi gondolatait az egykori bányaigazgató.

Ezt követően a város vezetői, pártok, civil szervezetek, külföldi testvérvárosok és hazai testvértelepülések képviselői, egykori bányászok, hozzátartozók helyezték el koszorúikat, virágaikat az Emlékfalnál. A hagyománynak megfelelően a koszorúzási ünnepség a Bányász himnusz hangjaival zárult.

"Én azt tudom csak, hogy lement a nap,

Egemről egy mosoly leáldozott.

Kihűlt és megkövült a rengeteg. -

De mit most tárnamélyről felhozok:

A fekete gyémántban napmeleg:

Az a mosolygás lappangva remeg.

Nektek adom, hogy melegedjetek."

(Reményik Sándor : Fekete gyémánt - részlet)

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters