Május 29-én indult egyedül útnak az Északi-sarkkörre a komlói Szinyákovics Béla. Terve, hogy ismét átnyújtson egy meghívót az igazi mikulásnak. A 8000 (!) kilométeres út nagy részét már megtette, teljes gőzzel halad célja felé.

Bejárta keresztül-kasul Európát az egykori komlói bányász, több tízezer kilométert tekert kerékpárjával Franciaország, Olaszország, Erdély, sőt Afrika szépséges tájain.

Immár két hete úton van Icebear Dozer, vagyis „jegesmedvelökő” elnevezésű kétkerekűjével. Hollétéről rendszeresen tájékoztatja hozzátartozóit, a sajtót. A nem mindennapi teljesítményre GPS nélkül, papíralapú térképpel vállalkozott. Az út 12 országon át 9 főváros érintésével vezet Finnországba, Rovaniemibe. Jelenleg elérte a Litván-Lett határt. Fáradtan, de jól van, élvezi az utat.

Béla, mint eddigi útjai során mindig, két fényképezőgéppel rendszeresen készíti szebbnél szebb természeti fotóit. Impozáns hidak, folyópartok, várak, épületek és a természet csodái, a bringás nem rest megállni, hogy megörökítse őket. Esténként úti naplójába minden részletet leír, bármennyire is elfárad.

Az út enyhén szólva is tempós, a csomagok, hálózsák, sátor, bringás felszerelés, víz és élelem súlya jelentős.

Biciklisünk egyszer már átadta meghívóját a Lappföldi Joulupukkinak, azaz a Mikulásnak. Reméli, hogy idén a komlói gyerekekhez is ellátogat.

Szinyákovics Béla útja azonban itt nem ér véget, Norvégiába is elkerekezik hogy érintse Európa legészakibb részét, Nordkappot. Hazafelé Svédországon, Németországon, Csehországon, Ausztrián vezet át útja.Tiszteletre méltó vállalkozását figyelemmel kísérjük.

Kapcsolódó videónk: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters