17 órás maratoni meseolvasást rendez a pécsi Élmény Tár Tanoda november 13-án a Nappali Bárban (Király u. 23-25.). A jótékonysági esemény célja nem csupán az, hogy 17 órán keresztül gyönyörű mesékkel kápráztassák el az érdeklődőket, hanem az is, hogy közelebbről megismertessék a Tanoda munkáját, alapelveit.

A nap folyamán támogatni is lehet őket, hogy továbbra is fenn tudják tartani immár több mint 5 éve működő Tanodájukat Gyárvárosban. A Tanodáról bővebben itt lehet olvasni: www.elmenytartanoda.wordpress.com .

Az egész napos program során nem csak mesehallgatásra lesz lehetőség: kézműves foglalkozásokkal, társasjátékokkal, drámajátékokkal is várják a kicsiket és természetesen a nagyokat is! Elhangoznak a Toldi Tanodába járó gyerekek által írt mesék az Élmény Tár gyerkőceinek tolmácsolásában, láthatjuk a Bártfa Utcai Általános Iskola diákjainak Holle anyó című mesedarabját, hallhatjuk a Gingalló Pécsi Meseműhely meseterapeutáinak meséit, este kilenctől pedig az Apa Világító Pavilonja blog slammer szerzője Kövér András, Kövi, fog mesélni egy kicsit – ez már kifejezetten a felnőtteknek szól, bizonyítandó mennyire nem lehet (és nem is kell) kinőni a mesékből! A Mesemaraton az egész család számára tartalmas kikapcsolódást és mesékkel való feltöltődést kínál, a szervezők szeretettel várják a kíváncsi mesehallgatókat – és a kalandvágyó meseolvasókat egyaránt!

Mesemaraton program:

A program egész ideje alatt lehetőségetek lesz lerajzolni kedvenc mesehősötöket, történeteteket. Az elkészül képekből helyben kis kiállítást rögtönzünk.

9.00-10.30 – Reggeli mesék

Önkénteseink olvasnak fel „ébredős” meséket a Mesélő székben. Hozd el a gyermekedet és ezen a vasárnapon a TV helyett mesélünk nekik mi!

10.30-12.00 – Népmesék és MeseQuiz

A Mesélő székben önkénteseink olvasnak fel népmeséket! Nézz be hozzánk ebéd előtt!

11.00 – kor MesQuizen tehetitek próbára a mesés tudásotokat. Családi nevezés!

12.00 – 14.00 – Klasszikus mesék és Saját Mese Írás

Önkénteseink olvasnak fel klasszikus meséket, miközben a Story Cube nevű társasjátékkal kreálunk saját meséket, különböző stílusokban, különböző tárgyak használatával!

14.00 - 15.00 – Szabad színpad

Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat a Mesélő székbe, hogy elmeséljék kedvenc történetüket!

15.00 – 15.30 – Holle anyó

A Bártfa Utcai Általános Iskola 6. osztályosainak előadása.

15.30 – 17.00 – Tanodás mesék.

Barátunk, a Toldi Tanoda készített egy remek kis könyvecskét, amiben a hozzájuk járó gyerekek meséit gyűjtötték össze. A meséket nem is csak írták, hanem illusztrálták is a gyerekek. A mi tanodás gyerekeink, önkénteseink olvassák föl ezeket a remek kis meséket. Sőt! Ha minden jól megy egy különleges kis meglepetéssel is szolgálunk majd.

16.00 – 18.00 – Alkoss Rékával!

Mesés kreatív alkotásokat készíthettek Szalóki Rékával, tanodánk rajz műhelyének vezetőjével. Ragassz, fess, színezz, miközben hallgatod a meséket.

17.00 – 18.00 – Szabad színpad

Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat a Mesélő székbe, hogy elmeséljék kedvenc történetüket!

17.00 – Délutáni MeseQuiz

Tedd próbára a mesetudásodat, nevezz családosan.

18.00 – 20.00 – Esti mesék

Önkénteseink olvasnak fel esti meséket a Mesélő székben. Hozd el a gyermekedet és garantáltan szépeket fog álmodni aznap.

20.00 – 22.00 – Fantasztikus novellák és Story cube

Munkatársaink, vállalkozó szellemű önkénteseink olvasnak fel elgondolkoztató, fantasztikus történeteket a Mesélő székben., miközben a Story kockával megalkothatjátok saját rendkívüli sztorijaitokat.

22.00 – 02.00 – Rémisztő történetek felnőtteknek

Egy kis borzongás a nap végére.

Forrás: Élmény Tár Tanoda

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3219987

Jelenleg az oldalon

13
Online