Aláírta az önkormányzat a városközpontot Sikondával összekötő kerékpárút építéséről szóló szerződést a kivitelezővel. Az önálló nyomvonal építésével és útfelújítással is járó munkák a jövő héten kezdődnek, a befejezés őszre várható.

Tavaly ősszel 235 millió forintot nyert a komlói önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból a belvárost a sikondai üdülőövezettel összekötő kerékpárút építésére. Azóta lezárultak a szükséges előkészítő munkák és a közbeszerzések, így az önkormányzat a napokban aláírta a szerződést a nyertes kivitelezővel. „Meghívásos közbeszerzési eljárás keretében öt cég közül választottuk ki a legjobb ajánlatot adó vállalkozást, akinek május 28-án át is adjuk a munkaterületet” – mondta el Polics József polgármester.

Az új szakasz azon a ponton kezdődik, ahol a Magyarszéket Sikondával összekötő kerékpárút a 66-os útnál véget ér. A főút keleti oldalán a kis forgalmú Tóparti út egy szakaszát felújítják, két réteg új aszfaltburkolatot kap, így alkalmas lesz a biztonságos kerékpározásra. A folytatásban önálló vonalvezetésű kerékpárút épül egészen a wellnesshotelig, majd Sikonda határától a Mecsekfalui útig. A többi szakaszon, így a belvárosba vezető részen a meglévő úttesten felfestett és kitáblázott kerékpáros nyomvonalon tekerhetnek majd a bringások a Városház térig. Az új építésű önálló kerékpárút-szakaszok hossza mintegy 2 km-t, a teljes hálózat a burkolati jelek felfestésével együtt 6,2 km-t tesz ki. A projekt keretében elkészült az egész várost, valamint a környező településeket átfogó Kerékpárforgalmi Hálózati Terv, amely bemutatja a további fejlesztési lehetőségeket.

Az építkezés várhatóan kisebb közlekedési fennakadásokkal is jár majd a Tóparti és a Fürdő utca egyes szakaszain, valamint a Komló és Sikonda közötti útszakaszon. Ezekről a kivitelező mindenkit időben, részletesen tájékoztatni fog. A befejezési határidő október vége.

„Komlón egyelőre nagyon kevés kerékpárút van a városon belül, miközben egyre többen tekernek akár sportból, akár napi közlekedés céljából. Azt szeretnénk, ha minden városrész össze lenne kötve egymással az útviszonyok függvényében önálló kerékpárúttal vagy ahol ilyennek az építésére nincsen lehetőség, ott kerékpársávval” – foglalta össze a turisztikai célokat is szolgáló hosszabb távú terveket a polgármester.

Forrás: Komló Város Önkormányzat

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3183790

Jelenleg az oldalon

4
Online