Elsőként labdarúgóink kezdték meg a felkészülést, akiknél nagy volt a jövés-menés. Kitűzött céljuk az első 5 hely valamelyike. Az eddig lejátszott edzőmérkőzéseken Horváth Lajos edző rengeteg próbajátékost tesztelt, de ennek ellenére tetszetősen játszottak a fiúk. Nagy meglepetés volt a csapatkapitány Korbuly Ákos távozása Dombóvárra. A bajnokság augusztus 18-án kezdődik, amin a Siófok II gárdáját látják vendégül Herberték.

A keret (nagybetűvel az új igazolások): HERBERT ROLAND, STEFAN HERAK, Inotai Dávid Takács Máté, KERESZTES FERENC, ENDI

PUSKAR, Halasi Olivér, Győri János, SRETKO SAVICIC, KOVÁCS ZOLTÁN, Nagy Norbert, KOZMA ROLAND, Nagy Gergely, Bárkányi Arnold, Kalmár Gergő, Horony Kristóf, KIS-VARGA ATTILA, Kalmár Bence, Kovács Patrik, IVÁN DÁNIEL, PITI LÁSZLÓ, CZONEV MÁRK. A felnőtt kerettel készül: Vörös Zsolt, Makrai János, Németh Dávid, Budai Péter.

A női kosárlabda szakosztály július 31-én kezdte meg a felkészülést, melyen egy erőfelmérő volt melyen mind négy korosztály részt vett (Felnőtt, kadett, junior, serdülő).

A keret tagjai: Balázs Regina, Pintér Dóra, Román Réka, Jéhn Hanga, Czukor-Mészáros Anett, Barbér Bella, Kakócz Kata, Klonfár Dóra, Pap Vanessza, Miltner Szandra, Fóris Fanni.

Czukor János edző elmondta, hogy az NB III-as bajnokságban szeretnének meglepetést okozni. A serdülő bajnokságban tisztes helytállás a cél a serdülőknél. A kadett korosztály célja az első két hely megszerzése (ebben az esetben a kiemelt versenyben szerepelhetnek a fiatalok), a Junioroknál a legjobb 8-ba kerülés a cél.

Papp László edző nehéz feladat előtt áll, ugyanis szinte új csapatot kell építenie. Ezt augusztus 1-től végzi. Egy biztosnak tűnő érkező van Selymes Attila kapus, akivel szóbeli megállapodást kötöttek a vezetők. A célkitűzés csak a végleges keret kialakulásakor lesz kimondva. A távozók névsora igencsak bő: Dömös Tibor, Ujváry Gábor, Oszlár Péter (mind német alacsonyabb osztály) Dr. Balló András kapus pedig orvosi tevékenységeit nem tudta összeegyeztetni a másodosztályú kézilabdázással.

Jelenlegi keret (2012. augusztus 6.): Kilvinger Bálint ,Péter Szabó Dávid, Szappanos Gergely, Gász Péter, Paic Róbert, Nagy Zoltán, Liptai János, Mészáros Csaba, Chalupa Gergő. A tervek szerint csatlakozik hozzájuk Hidasi Dániel, Dénes Dávid, Musitz Balázs, Hoffmann József az utánpótlásból. Az első mérkőzést Mészárosék idegenben kezdi az FTC-PLER II otthonában, majd szeptember 23-án fogadják a Szentendre gárdáját.

Legfiatalabb szakosztály is megkezdte a felkészülést augusztus 1-én Baráth Gyula vezetésével, aki heti 5 edzést vezényel a legényeknek. Mint az megtudtuk a kézisek szeretnének eredményesen szerepelni az NB III-as bajnokságban. Konkrét cél még nincs. A bajnokságot itthon kezdik a DÖKE Kézilabdásai szeptember közepén az ellenfél a Mágocs csapata lesz. Konkrét időpont csak augusztus 23-a után lesz!

A keret tagjai: Szentesi Tamás, Horváth Dániel, Nagy Tamás, Szabó Gergő, Singovszky András, Kusz Balázs, Leipold Csaba, Rendeki Péter, Fogasi Tamás, Putnoki Attila, Hidasi Bálint, Pintér Ármin, Bodor Balázs, Rein Péter, Adonyi Ádám, Skrionya Gábor, Miklós Zsolt István.

Forrás: Miki

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3222055

Jelenleg az oldalon

7
Online