Kifejezetten ígéretes szombati játéknap után másnap a hozható meccsek többségén betlizett a DÖKE Komló II., így be kell érnie a 7. hellyel.

Az idei évben is kiegyensúlyozott bajnokságnak néztünk elébe az NB II.-es csapatbajnokságon, és ez az előzetes várakozás be is jött. Két kiemelkedő csapat van a mezőnyben, a tavaly még NB I-es Csokonyavisonta, és a ranglista 7., Vácról igazolt Szathmáry Károllyal megerősített Rózsadomb csapata.

A DÖKE Komló II. csapata az előző szezonban is szerepelt játékosokkal állt fel. A különbség annyi volt, hogy a ranglistán bekövetkezett változások miatt Trischler lett az 1. pályás, Balla a 2., míg Kelemen is eggyel előrébb került, ő lett a 3. pályás, így Steller a 4. pályán, Gyozsán pedig szokás szerint a kispadról beugorva próbált segíteni.

A szombati játéknapon a két nyerhető meccset hoztuk, 10-6 a Modern és az Újkori Táltosok II. ellen, bosszantó volt, hogy az ESE II. ellen szoros egyéni meccseken nem felénk billent el a mérleg. A két éve még NB I-es Csokonyavisonta, valamint a Józsefváros III-ban tulajdonképpen a tavaly NB I-es II. csapattal felálló fővárosiak ellen nem volt esélyünk. Ezek után úgy láttuk, hogy a vasárnap maradó négy meccsből kettőt hozva elégedettek lehetünk. Nem így alakult sajnos, csak a Józsefváros IV-et tudtuk legyőzni.

A miértre a magyarázat az egyéni teljesítményekben keresendő. A mostani két fordulóban felső (1-2) pályások az ellenfél alsó (3-4) pályásai ellen játszottak, és fordítva. Azaz elvileg a papírforma szerint felső pályásainknak (Trischler, Balla) eredményesebben kellett volna szerepelni, mint az alsó pályásoknak, (Kelemen, Steller). Nem így történt, ez látható a versenyt követő ranglista pontszámváltozásokból is:

Helyezés: Pontszám: Pontszámváltozás:

97. Trischler 282 -52

74. Balla A. 324.5 -9

100. Kelemen 271.4 +8.8

103. Steller 266.8 +64.8

140. Gyozsán 132.2 -28

Egyértelműen Steller játszott a legeredményesebben ebben a fordulóban, mondhatni, hátára vette a csapatot. Kelemen is bravúrosan játszott, különösen büszke lehet arra, hogy a mezőny legeredményesebb játékosát, a fentebb már említett Szathmáry Károlyt ő tudta egyedül legyőzni a mezőnyben. Így eléggé izgalmas őszi fordulóra kell készülnünk, ahogy szokták mondani, meleg a pite, de II. csapatunk számára eddig egyik NB II-es szezon sem volt egy sétagalopp – most sem lesz másként.

Forrás, fotók: Gyozsán Zoltán

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters