A futball igazi szerelmesei igazából hétköznapi emberek, hétköznapi gondokkal.

A futball igazi szerelmesei reggel felkelnek, bevásárolnak, munkába mennek, főznek, mosnak, takarítanak, gyermeket (gyermekeket) nevelnek, megküzdenek a mindennapok nehézségeivel. Majd eljön a nap minden héten, amikor összejönnek a haverok, barátok, és kezdődik a meccs. Egymásnak feszülnek a felek, önfeledten fociznak, nekik ez csak hobby, amolyan lazítás féle, de minden egyes résztvevő szívét-lelkét kiteszi a pályán. Majd jön a jól megérdemelt sör a büfében, majd kitárgyalják a hétvégi meccset, Messit, Ronaldót, Rooney-t, Nestát, Gerát, Dzsudzsákot vagy épp a Barcelonát, a Chelseat, a Real Madridot, az Intert, a Bayernt.

Amatőr csapatok vezetőivel beszélgettem, akik a Komló Városi Kispályás Bajnokságban szerepelnek a csapataikkal. Valamint a csapat alapítás nehézségeiről. Elsőként Vesztl Mikivel az FC Cimpónia kapusával, vezetőivel beszélgettem először:

„Egy új csapatot alapítani mindig kihívás, minden erre vállalkozó megannyi akadállyal találkozik a csapata létrehozása során. Még a jó szervezőkészséggel rendelkezőknek is elég nagy feladat, nem is beszélve olyanokról, akik ezzel először próbálkoznak, ahogyan jómagam is.

Mivel Komló összességében nem egy nagyváros, a lehetőségek is korlátozottabbak. Kevesebb emberből lehet válogatni, főleg akkor, ha nagyobb tervei vannak valakinek, például városi bajnokságban szeretne indulni. Mivel majdnem mindenki játszik valahol, nehéz "szabadúszót" találni, főképpen, ha meg is akar ütni bizonyos értékelhető színvonalat.

Csapatunk, az FC Cimpónia is nemrég alakult, azzal a céllal, hogy kivívja helyét a mérete ellenére igen kemény városi bajnokságban és egyéb helyi, tornákon is részt vehessen, és ott sikerrel szerepeljen idővel.

Mivel tagjai már hosszabb ideje ismerik egymást, így van egy már egész jól összeszokott mag.

A már korábban említett városi bajnokságról az a véleményem, hogy sajnos évről évre kevesebb csapat jelentkezik, ami szerintem részben annak is köszönhető, hogy sokan a munkájukat vagy tanulmányaikat fontosabbnak tartják, ennek okán elég nagy létszámban mennek külföldre, és helyettük nincs megfelelő mennyiségben "utánpótlás". Másik nagyon fontos oknak tartom, hogy egyes csapatok között túlzottan nagy különbségek vannak létszámban és tudásban egyaránt. Sokkal vonzóbbnak gondolnám, ha a nagyon erősek és a kevésbé jók külön lennének választva, elkerülve a hatalmas különbségű végeredményeket, szorosabbá téve a bajnokságot.

Éppen ezért személy szerint örülök, hogy az idei versenykiírás alapján ez már így fog működni, még ha csak rájátszásban is.”

Tóth Balázs a Minero FC vezetője, alapítója:

„Egy csapatot sose egyszerű felépíteni, mi is egy baráti társaságból indultunk, csak együtt focizgattunk, később meg kisebb házi szervezésű kupákon, falu kupákon vettünk részt. Több mint 3 éve kezdtem el csapatot építeni, és most jutottunk el odáig, hogy elindultunk már itt a csarnokban is karácsonykor egy kupán, és idén tervezzük a városi bajnokságban való részvételt. Mikor az ember csapatot épít mindig sok probléma adódig, elsősorban idő és pénz a két legfontosabb dolog, amit bele kell ölni egy együttesbe. Közben pedig vannak a belső problémák, játékosok nem jönnek ki egymással, mindenki haverjait akarja hívni, stb. amik elsőre kis dolognak, tűnhetnek, de nem így van. A lényeg, hogy a 3 év alatt szinte az egész keret kicserélődött és most van egy jó baráti társaság, akiktől a foci se áll annyira távol, mint mikor elindultunk. Tervek azok egyelőre városi bajnokság és kupákon való részvétel.” Balázséknak saját holnapjuk is van már ( Kattintson ide... )!

Karácsony Roland a Noname Kickers vezetője:

„A csapat a tavalyi városi bajnokság rajtja előtt alakult az Alecosz FC néven, eléggé kapkodva. Minden mozgósítható ismerőst összetoboroztunk, akinek volt valaha egy kis köze a focihoz.

Volt egy alapító mag: Mauks Zoltán, Hirsch Zoltán, Tamás Zoltán és jómagam. Mi intéztünk és szerveztünk mindent, hogy elindulhassunk a városi focibajnokságban.

Indulásnál kb. 10 fő alkotta a csapatot, de a bajnokság felénél kb. 4 játékos kirostálódott. Az első, „tanuló év” után idén már egy teljesen átalakult és úgy érzem megerősödött csapattal és új csapatnévvel vágunk neki az idei bajnoki idénynek. A Noname Kickers nem akar idén a sereghajtó lenni! A csapatunk büszke arra, hogy talán a legmagasabb átlag életkorú és teljesen amatőr résztvevőként indul ebben az erős mezőnyben és elég sokat tudott fejlődni az elmúlt egy évben mind erőnlétben, mind játékban egyaránt.

A csapat kialakításánál a legtöbb problémát az okozta, hogy a legtöbb ismerős már mind tagja volt valamelyik másik csapatnak s így az ellenfeleket erősítették. Igazából úgy indultunk neki a tavalyi bajnokságnak, hogy nem tudtuk mire vagyunk mi magunk képesek illetve azt sem tudtuk, milyen játékerőt képviselnek a rivális csapatok.

Bár még nincs pontos kép arról, hogy milyen formában és milyen csapatokkal indul el az idei bajnokság, de egy biztos: sokkal acélosabb csapat leszünk és sokkal több pontot akarunk szerezni, mint az tavaly sikerült. Jelenleg azon dolgozunk, hogy minél több játéklehetőségünk legyen a tavaszi rajtig és kialakítsuk a csapatunk legütőképesebb összeállítását.

A komlói VKB nagyon erős és színvonalas szerintem. Sok az olyan csapat, amelyben több igazolt, jelenleg is aktív labdarúgó játszik. Ez szerintem jó, mert ezek ellen a csapatok ellen lehet igazán küzdeni és sokat lehet tanulni is a játékukból. Többen ezt nehezményezik, mert a realitásokat nézve ezeket a csapatokat nagyon nehéz megfogni, esetleg legyőzni egy olyan szintű amatőr csapatnak, mint például mi is vagyunk. De szerintem nem ez a gond, mert jó ezek ellen a csapatok ellen focizni. Inkább az tudna javítani a helyzeten, ha több amatőr együttes is benevezne a bajnokságra, mert akkor lenne egy nagyobb létszám, ahol a „nagyok” ellen is lehetne küzdeni, de a hasonló felkészültségű amatőr csapatok is többet játszanának egyenrangú ellenfelek ellen is. Például ha indulna 16 csapat és ebből 8-ban csak tiszta amatőrök lennének, már sokkal élvezetesebb lenne a párharcok kimenetele a „kicsik” számára is. Én boldog vagyok, hogy ezt a sportlehetőséget megteremti és működteti a szervező team, kívánom, hogy még sok éven át biztosítsák a játéklehetőséget a futball szerelmeseinek.

Jön Február 26-án a szenior teremtorna, amin természetesen indulunk. Persze most a csapatunk fiatalabb tagjai nem játszhatnak, de az „öreg-mag” képviselteti a N. Kickerst. A csoportsorsolást már megkaptuk, de az ellenfelek erősségéről nincs semmi információnk. Én nagyon boldog lennék, ha megszereznénk a csoportban az 1.-2. hely valamelyikét, mert akkor játszhatnánk a kora esti helyosztókon is. De akár hogy is alakul az eredmény, az a legfontosabb, hogy becsülettel végighajtsuk a meccseket, igyekezzünk minél több akciót felépíteni és minél több gólt szerezni. Hiszen tudjuk: „Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha!”

Vasárnap tehát a Noname Kickers-en kívül a teljesség igénye nélkül néhány résztvevő csapat: KBSK, Pécsvárad, Nevada. A mérkőzések 13.00-tól kezdődnek a Városi Sportközpontban!

Forrás: Miki

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3216816

Jelenleg az oldalon

6
Online