Miskolczi Ferenc, a NASA egykori légkörfizikusa azt állítja, hogy nem a szén-dioxid okozza a globális felmelegedést. Az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete 2011. januárjában a nyilvánosság kizárásával projektet indított Miskolczi Ferenc kutatási eredményeinek kritikai vizsgálatára. Ez a vizsgálat most lezárult, és a birtokunkba került beszámoló jelentés szerint nem talált lényegi hibát Miskolczi számításaiban, mindazonáltal a jelentéstevő szerint azok “alátámasztják a széndioxid-kibocsátás globális korlátozására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket”. Miskolczi szerint ez "bullshit".

Mivel a jelenleg elfogadott üvegházhatás-elméletet cáfoló eredményeit a NASA nem engedte közölni, Miskolczi felmondott az amerikai űrhivatalnál. Azóta újabb számításokkal támasztotta alá, és Magyarországon is publikálta szőnyeg alá söpört klímaelméletét.

A globális felmelegedésről ma már mindenki hallott, és azt is tudni véljük hogy az emberi tevékenység által felszabaduló üvegházhatású gázok okozzák az utóbbi évtizedek éghajlati változásait. Az üvegházhatású gázok, elsősorban a szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére globális erőfeszítés zajlik, dollármilliárdok mozdultak meg a cél érdekében és új iparágak jöttek létre, mert ha nem tudunk gátat szabni a légkörben zajló káros folyamatoknak, az évszázad végére elsivatagosodhat a mérsékelt égöv, sokkal gyakoribbá válhatnak a pusztító természeti katasztrófák és akár méterekkel is megemelkedhet a tengerszint, sokmilliós metropolisokat és teljes országokat radírozva le a világ jelenleg ismert térképéről.

Miskolczi Ferenc azonban a NASA-nál folytatott kutatásai során, empirikus adatokra támaszkodva arra az eredményre jutott, hogy a tudományos konszenzus jelentősen felülbecsüli az üvegházhatású gázok szerepét a bolygó felmelegedésében. Miskolczi elméletéből az következne, hogy tévúton jár a fősodratú klímakutatás, amire a világon évente több milliárd dollárt költenek. A klímakutatásra fordított csillagászati összegek sokszorosát mozgatják azokban az új iparágakban, amelyeket kizárólag a széndioxid-kibocsátás csökkentése és a karbonkvóta legitimál.

A MTA GGKI 2011. januárjában csendben, a nyilvánosság kizárásával projektet indított Miskolczi Ferenc kutatási eredményeinek kritikai vizsgálatára. A vizsgálatot Zágoni Miklós fizikus végezte el körülbelül egy év alatt, aki az általa készített beszámoló jelentésben (Itt olvasható: Kattintson ide... ) azt írta, hogy “az anyag összeállítása Miskolczi Ferenctől függetlenül történt; igyekeztem a maximális távolságtartásra, tárgyilagosságra, feltáró kritikai megközelítésre törekedni”.

Zágoni márciusban azt nyilatkozta kutatásáról és jelentéséről a Magyar Narancsnak, hogy “számítási eredményeivel és az azokra épülő alapvető következtetéseivel szemben egyetlen értékelhető ellenvetést sem találtam. Miskolczi centrális állítását a kutatásom igazolta; egyúttal rendkívül súlyos hiányosságokat és hibákat sikerült kimutatni a ma érvényesnek tartott paradigmában. [...] A konklúzió hétköznapian szólva: a jelenlegi globális felmelegedés nem üvegház-melegedés”.

A Zágoni-jelentés vezetői összefoglalója azonban egyúttal a jelenleg érvényes, Miskolczi által bírált paradigma mellett is hitet tesz: “Megítélésünk szerint Miskolczi Ferenc tudományos eredményei alátámasztják a széndioxid-kibocsátás globális korlátozására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, azonban az okozott éghajlatváltozás nagyságának, jellegének és a helyi viszonyokban való megjelenésének alapvető újragondolását igénylik. [...] Módszere (melyet talán „precíziós sugárzás-átvitelnek” nevezhetünk) határozott tudománypolitikai támogatását tartjuk indokoltnak, különös tekintettel arra, hogy segítségével elsőként nyílhat lehetőség a széndioxid-kibocsátás által okozott éghajlatváltozás valós jellegének, mértékének és területi eloszlásának megértésére. Miskolczi munkája azonnali komoly szakmai sikerre számíthatott volna, ha eredményei nem mondanak ellent az (egyébként indokolt) kibocsátás-csökkentési erőfeszítések alátámasztására használt nemzetközi érvrendszernek.”

Miskolczi a szakmai hozzáértés teljes hiányáról beszél

Maga a vizsgált tudós mégsem örül az elméletéről készült MTA-jelentésnek. Miskolczi Ferenc a Zágoni-jelentésről készült észrevételeiben (Itt olvasható: Kattintson ide... ) leszögezi, hogy a dokumentumban fellelhető számtalan kijelentéssel nem ért egyet és azt nem tekinti a munkája objektív értékelésének.

“Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Zágoni Miklós a kutatási eredményeim kapcsán, azokat felhasználva a széndioxid kibocsátás szabályozását proponálja. [...] A klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredményeim egyedüli világos konklúziója, ami az embereket, a tudományos közvéleményt, a szociológusokat és a politikusokat érdekelheti, az a széndioxid üvegházhatás és a globális felmelegedés ok-okozati szinten való összekapcsolásának a cáfolata. Ez azt jelenti, hogy a globális felmelegedésnek a fokozott széndioxid kibocsátással és a kapcsolatos (esetleges) légköri abszorpció növekedéssel történő magyarázata tudománytalan. Ha a fenti állításom igaz, akkor nyilvánvaló a széndioxid kibocsátás csökkentésére kifejtett nemzetközi és hazai erőfeszítések teljes értelmetlensége. Amennyiben a globális felmelegedés bizonyítottan létezik és mértéke bizonyítottan káros az emberiségre, akkor továbbá nyilvánvaló az ilyen irányú kutatásokra rendelkezésre álló amúgy is szűkös anyagi és technikai erőforrások átcsoportosításának szükségessége, a melegedés valódi okainak a feltárására. [...] A globális felmelegedés és a légköri CO2 kapcsolatának tisztázása elsőrendű fontosságú, hiszen tudományosan megalapozatlan nézetek állami média által történő terjesztése nem más, mint az emberek intézményesített félrevezetése. Véleményem szerint milliárdokat kihúzni az adófizetők zsebéből a széndioxid üvegházhatás és globális felmelegedés szabályozása címén, valamint az IPCC és egyéb, többnyire jól fizetett, kormányhivatalokban üldögélő (legtöbbször laikus) úgynevezett üvegház szakértőket pénzelni bűn. A Zágoni féle jelentés konklúziója, mint olvasható, a széndioxid globális szabályozásának szükségessége. A több mint harminc éves munkám eredményeiből ezt a következtetést levonni csakis és kizárólag az objektivitás és szakmai hozzáértés teljes hiányával lehet.”

Forrás: atlatszo.hu Beszélgetés Miskolczi Ferenccel: Kattintson ide...

Kapcsolódó blog bejegyzéseink:

50 tudós és mérnök nyílt levele a NASA-hoz

Kattintson ide...

CO2 üzlet: mi van a háttérben? Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters