A texasi egyetem mérnökhallgatóinak csoportja egyszerű, de annál ijesztőbb kísérlettel demonstrálta, hogy mennyire veszélyes dolog az amerikai légteret pilóta nélküli repülőgépekre, drónokra bízni. Az amerikai tervek szerint 5-10 éven belül nagyjából 30 ezer ilyen automata minirepülő fog majd cirkálni az USA felett, megfigyelési és rendfenntartási feladatokkal. Olyan ötletek is felmerültek, hogy a rendőrségi drónokat nem halálos fegyverekkel, például könnygázzal szereljenek fel. A drónok gyártása és üzemeltetése már ma évi 6 milliárd dollárt megmozgató üzlet, ami pár év alatt megduplázódhat a szakértők szerint. Ennek tükrében volt különösen riasztó a texasi egyetemisták bemutatója.

Az egyetem austini rádiónavigációs laboratóriumának vezetője, Todd Humphrey professzor régóta a drónokkal kapcsolatos kemény hangú kritikák egyik fő szószólója. A labort egyenesen az amerikai belbiztonsági hivatal kérte fel, hogy mutassák meg élőben is, mire gondolnak, amikor a drónokkal kapcsolatos biztonsági problémákról beszélnek. Humphrey csapata mindössze ezer dollárnyi (230 ezer forint), bármilyen elektronikai boltban kapható alkatrészből bütykölt össze egy olyan szerkezetet, amivel a nemzetbiztonságiak orra előtt térített el egy drónt. Az automata repülő az egyetemé volt, de pontosan ugyanolyan típus, ugyanolyan szoftverekkel és védelmi rendszerekkel, mint amit a kormányhivatalok használnak az amerikai légtérben. Hogy ugyanez a trükk működött volna-e a például Afganisztánban bevetett, több százezer dolláros, komoly fegyverzettel és felderítő műszerekkel felszerelt katonai drónokon is, arról nem adtak ki információt az érintettek.

Humphrey a Fox Newsnak a részletek ismertetése nélkül annyit mondott, hogy az eltérítésnél a drón gps-rendszere volt a támadási pont. A szerkezetük olyan jeleket bocsátott ki, amelyeket a repülő gps-vevője a műholdas helyzetmeghatározó adatainak hitt, ezzel sikerült elhitetni a fedélzeti számítógéppel, hogy a drón nem ott van, ahol valójában van. Amikor az módosított a pályáján, hogy az eredetinek hitt célja felé tartson, valójában a hekkerek utasítását hajtotta végre, és letért a pályájáról. Azt pedig 9/11 óta mindenki tudja, hogy ha egy repülőt le lehet téríteni az útvonaláról, az semmi jót nem jelent.

A kutatók szerint a probléma az, hogy a drónok ugyanazokat a kódolatlan gps-jeleket használják a navigációhoz, amelyeket például a civileknek szánt, bármelyik boltban megvásárolható műholdas helyzetmeghatározók. A titkosított, és így jóval nehezebben manipulálható gps-szignálra való áttérés jelentősen megdrágítaná a drónokat, de a szakemberek szerint ez lenne a minimum, amit meg kellene tenni, hogy ne lehessen a gépeket egy relatíve olcsó szerkezettel eltéríteni, hatástalanítani, vagy akár elpusztítani, esetleg fegyverként használni.

Forrás: index.hu

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3230821

Jelenleg az oldalon

14
Online