Keith Alexander tábornok, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynökségének feje a hétvégén személyesen toborzott a világ egyik legnagyobb hacker-találkozóján, a Las Vegas-i DefConon.

Nem mindennapi előadásra került sor pénteken, a világ egyik legnagyobb „vörös süveges” hackertalálkozóján, a Las Vegas-i DefConon. A konferencia második napjának egyik előadója maga Keith Alexander tábornok, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynökségének (National Security Agency, NSA) feje, a Kiber Parancsnokság (Cyber Command) vezetője volt, aki személyesen próbálta rábeszélni az illegalitásban működő komputermágusokat: csatlakozzanak az NSA-hoz, és tudásukkal segítsék hozzá az országot az „online háború” megnyeréséhez.

„Ebben a teremben, igen, éppen ebben a teremben van az a tehetség, amelyre országunknak szüksége ahhoz, hogy biztonságossá tegye a kiberteret - buzdította az jelenlévőket Alexander. - Szükségünk van erre a tehetségre. Igaz, kevesebbet fizetünk, mint bárki más, de jó velünk dolgozni.

Elit hackerek találkozója

A DefCon a világ egyik legjelentősebb hackertalálkozója, amelyre hivatalos testvérrendezvényével, a BlackHat kiberbiztonsági konferenciával ellentétben nem annyira az öltönyös vállalati információbiztonsági szakemberek, mint inkább az önjelölt kriptográfusok, az autodidakta szkriptelők, a biztonsági elemzők, a katonai és civil ügynökségek munkatársai – és persze a tehetséges hackerek látogatnak el. Afféle „fél-underground” esemény; ez az oka annak, hogy a tábornok látogatása nem mindennapi visszhangot keltett a résztvevők körében.

A DefConon a hackerek krémje vesz részt: olyan képzettséggel és tudással felvértezett szakemberek, akiknek nagy hasznát vehetné az amerikai kormányzat az ország informatikai biztonságáért folytatott harcban.

Alexander hosszasan sorolta azokat az IT-Dreamteambe illő sztárokat, akik – mint Vint Cerf vagy Dave Aitel – korábban maguk is kormányzati fizetésből éltek.

„Mi építettük fel az internetet - jelentette ki az NSA vezetője, aki emlékeztetett rá, hogy az olyan ügynökségek, mint például a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency) kulcsszerepet játszottak a világháló létrehozásában. - Most pedig a mi dolgunk, hogy biztonságossá tegyük, és úgy hiszem, ti sokat segíthettek nekünk ebben.”

Az NSA egy speciális toborzó siteot is létrehozott a DefCon résztvevői számára. Az nsa.gov Kattintson ide... oldalon azoknak a hackereknek a jelentkezését várják, akik szívesen részt vennének az ügynökség munkájában. „Ne riasszon vissza a jelentkezéstől, ha van egy pár, mondjuk így, sötét folt a múltadban" – bátorítja Alexander és csapata a tehetségeket.

Szükség is van a bátorításra, hiszen a hackerek és az amerikai kormány viszonya távolról sem nevezhető barátinak – ahogy azt az Anonymousok ellen indított hajtóvadászat és a tavalyi, több országra kiterjedő letartóztatássorozat is remekül példázza.

Egy zászló alatt

A DefCon egyik fő attrakciója az évről-évre megrendezett hackerverseny, a „Capture the Flag” (CTF). A döntőbe jutott húsz csapat közel 48 órán keresztül mérkőzik egymással: a cél egymás szerverének feltörése, a „zászlóknak” nevezett adatállományok elemelése, és a rivális csapatok támadásainak elhárítása. A világ minden tájáról érkezett kódolók a többkörös alapszakaszt követően kerülhetnek be a CTF-be.”Ezek a srácok a világ legjobb hackerei” - jellemezte a döntősöket az egyik résztvevő.

Nem véletlen, hogy az NSA is szeretné megnyerni magának ezeket a magasan képzett, tehetséges szakembereket; kérdés, hogy a hackerek hajlandók lesznek-e kormányzati zsoldba állni.

A CNNMoney beszámolója szerint az egybegyűltek kedvezően fogadták Alexander tábornok előadását. A terem zsúfolásig megtelt, az egybegyűltek figyelmesen hallgatták a fő kémelhárító szavait. Olyan résztvevő is akadt, aki kijelentette: nagy hatást tett rá az NSA vezetőjének beszéde, és komolyan fontolgatja, hogy csatlakozik az ügynökséghez. „Ez az igazi kihívás. Mi azon dolgozunk, hogy megvédjük a vállalati infrastruktúrákat. Ők azon, hogy megvédjék az országot és az állampolgárokat. Nagyon szívesen részt vennék ebben a munkában – még akkor is, ha keveset fizetnek” - lelkesedett a névtelenül nyilatkozó szakember.

Forrás: computerworld.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters