Az antibiotikumok lehetőségei végesek, a vírusok is egyre aktívabbak, a szokásos gyógykezelés nem hatékony. A tudósok kijelentették, hogy globális katasztrófa következhet be, ha nem dolgoznak ki újabb gyógyszereket.

A kutatók világszerte az antibiotikumok új osztályával kísérleteznek, próbálkoznak a hatásfok erősítésével. Egyelőre azonban nincs eredmény. A baktériumok megtanulták az adaptációt – mondja Nyikolaj Beszpalov gyógyszerész-szakértő.

Egy idő után minden mikroorganizmus rezisztenssé válik az antibiotikumok és minden olyan anyaggal szemben, amelyek kihatnak élettevékenységére. Az alkalmazkodás során olyan anyagokat termelnek, amelyek rombolják az antibiotikumokat. Annak idején a penicillin nagyon sok életet mentett meg. Ez volt az első antibiotikum, ma viszont alig alkalmazzák, miután hatástalanná vált.

De nem csupán a baktériumok alkalmazkodnak, idővel az ember immunrendszere is ellenállóbbá válik a fertőzésekkel és a vírusokkal szemben. Az emberek világa és a baktériumok világa évmilliárdok óta harcol egymás ellen. Ebben a küzdelemben egyelőre az emberiség vezet, de nem zárható ki, hogy a régen feledésbe merült betegségek új formában ismét megjelennek - véli Nyikolaj Beszpalov.

A betegségek visszatérésének lehetősége fennáll. Annak idején például a pestisben meghaltakat külön sírokban helyezték el. A 90-es évektől kezdve Oroszországban, de más országokban is gyakorlatilag megszűnt ezeknek a tömegsíroknak a felügyelete. Sok helyen felszántották, vagy vízzel árasztották el ezeket a földeket. A mikrobák így kijuthatnak, és elterjedhetnek. Mindenesetre a betegségtörzseket megőrizték a laboratóriumokban. Nincs kizárva, hogy valamilyen hiba, terrorcselekmény vagy más ok miatt „kiszabadulnak”.

Ugyanakkor az is tény, hogy az ember megtanulta a veszélyes betegségek többségének gyógyítását. Így például tud védekezni a pestis és a fekete-himlő ellen. Egyes tudósok nem zárják ki ezeknek a fertőző betegségeknek a visszatérését, így ismét kötelező lehet ellenük a védőoltás – állapítja meg Jelena Volszkaja gyógyszerpiaci szakember.

A pestis és a fekete-himlő olyan megbetegedések, amelyek ellen nem az antibiotikum a fő fegyvert, hanem a védőoltás. Ha a szülők gyermekeiket beoltatják, akkor az általános immunizálás százszázalékosan kizárja ezeknek a fertőző betegségeknek a visszatértét.

A védőoltások a már ismert betegségek ellen védenek. Hatalmas anyagi eszközökre, több éves klinikai kutatásokra van szükség az újabb vírusok elleni oltóanyagok kidolgozásához. A szakértők szerint nagyon sok függ a konkrét személytől. Ezért is javasolják az immunrendszer erősítését. Az egészséges szervezet jobban ellenáll a vírusoknak. És ami még nagyon fontos: mihelyt megjelennek a betegség első jelei, azonnal orvoshoz kell fordulni. Korai stádiumban még a legveszélyesebb megbetegedések is hatékonyan kezelhetők.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3187387

Jelenleg az oldalon

2
Online