A Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) kutatói megalkották az eddigi legjobb rendszert a mesterséges intelligencia területén, amit az Illinois-i Egyetem munkatársai azonnal teszteltek is

A ConceptNet aktuális, 4-es verziója ugyanolyan eredményeket ért el, mint egy átlagos négyéves gyerek. A beiskolázásra váró gyerekek kognitív - észlelési, megismerési, emlékezeti, gondolkodási és tanulási - képességeinek felmérésére szolgáló intelligenciateszt során nagyon érdekes és különböző eredmények születtek. Robert Sloan, az Illinois-i Egyetem professzora közölte: amennyiben egy gyereknél lennének ekkora eltérések az egyes pontok esetében a teszten belül, akkor az annak a jele lenne, hogy valami nem stimmel. A ConceptNet 4 a szókinccsel és a hasonlóságok felismerésével kapcsolatos teszteken nagyon jól teljesített, de a felfogóképességet vizsgáló, úgynevezett miért-kérdéses részeknél átlag alatti eredményeket ért el. Mindez nem véletlen, ugyanis a teszt rávilágított arra, hogy pont ez a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések egyik alapvető problémája.

Sloan szerint mindannyian sokat tudunk, gyerekként különböző dolgokat ismertünk meg és megtanultuk, hogy például a levert tárgyak össze is törhetnek. Az embereknél tehát ott a személyes tapasztalat. Ezzel szemben egy számítógép ugyan tudja, hogy milyen hőmérsékleten fagy meg a víz, de azt nem, hogy mikortól számít hidegnek. Mi, emberek viszont ezeket tudjuk és különbségeket tudunk tenni. A ConceptNet 4 ezen a területen már előrelépést ért el, ugyanis képes egymással összekötni a tények mögötti absztrakt koncepciókat.

Sloan szerint az elért eredmények ellenére még nagyon messze vagyunk attól, hogy egy olyan mesterséges intelligenciát fejlesszünk ki, amelynek a felfogóképességét egy nyolcéves gyerekével lehet összehasonlítani. A mostani teszt abban segíthet, hogy a szakemberek megérthessék azokat a konkrét problémákat, amelyek a jövőbeli fejlesztésekkel kapcsolatos legnagyobb akadályokat jelenthetik.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters