Amerikai kutatók vizsgálata szerint a delfinek barátok igen összetett és dinamikus hálózatát tudhatják magukénak.

A Floridai Atlanti Egyetem oceanográfiai intézetének szakemberei, tudván, hogy igen szociális állatokról van szó, közelebbről vizsgálták meg a palackorrú delfinek interakcióit az Indian River Lagoon néven ismert lagúnacsoportban, és feltárták, hogyan közösködnek egymással, mely társakkal töltik idejüket.

Hat és fél éven át tartó, intenzív fotóazonosítási felmérésekkel fel tudták mérni az asszociációs rendszereket, valamint a mozgási magatartást és élőhely-preferenciát mintegy 200 egyednél.

A Marine Mammal Science folyóiratban megjelent tanulmányban kifejtik, hogy a delfineknél megfigyelhető a preferencia és a kerülés, vagyis vannak olyan társak, amelyeket kedvelnek és barátkoznak velük, illetve olyanok, amelyeket inkább elkerülnek. Arra is fény derült, hogy a régió delfinjei egymással kapcsolatban álló egyedeket felölelő laza csoportokba, avagy közösségekbe tömörülnek, amelyek hajlamosak különálló gócpontokat elfoglalni a lagúnarendszer észak-dél irányú tengelye mentén.

A szakemberek szerint egyik izgalmas eredményük annak felfedezése, hogy a hosszú, keskeny lagúnarendszer mint élőhely fizikai dimenziói befolyásolták a delfinek asszociációs rendszerének térbeli és időbeli dinamikáját. Például a lagúnakomplexum legszűkebb régióit elfoglaló közösségeknek vannak a legkompaktabb közösségi hálóik, hasonlóan a kisvárosban élő emberekhez, akik eleve kevesebb társukkal állnak kapcsolatban.

A vizsgálat amellett, hogy betekintést enged a delfinközösségekbe, fontos adatokat nyújt arról, hogyan szerveződnek, melyikük melyikükkel barátkozik, melyiküket kerüli, mindezt hol és mikor teszik. A szakemberek emellett az eredményekből arra is következtethetnek, miként érzékelik és aknázzák ki környezetüket a populációk, illetve szociális hálóik hogyan befolyásolják az információáramlást, a párosodást és a betegségek terjedését.

Forrás: richpoi.com Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters