A NASA egy olyan projektet finanszíroz, amely a szükséges oxigént helyben állítaná elő.

Néhány nappal ezelőtt olvashattunk arról, hogy az amerikai űrügynökség megerősítette a harmincas évekre vonatkozó legfontosabb tervének koncepcióját, amelynek eredményeként még éppen az évtized vége előtt űrhajósok is leszállnának a vörös bolygón. Most egy olyan projekt támogatásáról döntöttek, amely a küldetéssel kapcsolatos egyik legnagyobb akadályt hárítaná el.

A NASA Innovative Advanced Concepts (NIAC) programján belül a szintén amerikai Techshot Inc. projektjének finanszírozása, pontosabban annak támogatása mellett foglaltak állást, amely egy új megoldás keretében képzelné el az űrhajósok és a később létrehozandó kolónia oxigénszükségletének fedezését. A szakemberek szerint baktériumok, illetve alga felhasználásával megvalósítható lenne a szükséges oxigén és nitrogén helyben történő előállítása, mégpedig a Mars talajából, a felszín alatt mindössze néhány centiméterrel elhelyezett speciális modulok és tartályok révén. Amennyiben sikerrel járnak, a bolygó felé útnak induló űrhajóknak nem kellene méretes oxigéntartályokat magukkal vinniük, ezzel pedig a költségek is csökkenthetők lennének.

A Techshot kutatói olyan Mars-szobákat alakítottak ki, amelyek minden tekintetben utánozzák a bolygón uralkodó viszonyokat, legyen szó a sugárzásról, a légkör összetételéről, vagy akár a nappalok és éjszakák egymást követő ciklusáról. Ezen szobákban tesztelik a felhasználni kívánt mikrobákat, amelyek azonban a 2020-as években útnak induló új mars-járón is helyet kapnának, hogy azután a talajba ágyazva a helyszínen bizonyítsák létjogosultságukat. A következő évtizedben elvégzendő helyi tesztek fontosabb adatait és eredményeit a bolygó körül keringő szonda kapná meg, amely az irányítóközpont felé továbbítaná azokat, így valós információ alapján dönthetnénk a későbbi alkalmazásról.

Ahogy azt említettük, a szükséges oxigén és nitrogén helyi előállítása hatalmas tehertől mentesítené a később expedíciókat, amelyek így egyéb felszerelést és utánpótlást vihetnének magukkal.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters