A szakember által 11 évvel ezelőtt alapított cég hardvereket és szoftvereket egyaránt készít.

Daniel Goldin, a NASA korábbi vezetője létrehozta a KnuEdge nevű startupot, amelyet titokban épített ki és amely magán befektetések segítségével a neurális hálózatokhoz készít hardvereket és szoftvereket. A KnuEdge eddig több mint 100 millió dollár támogatást szerzett a befektetőktől.

A startupot még 2005-ben alapította Goldin és két részlege van. Az első a beszédfelismerésen alapuló biometriai azonosítási megoldások kifejlesztésért felelős. A KnuVerse nevű szoftver hasonlóan működik, mint az emberi agy és a mindennapi környezetekben, erős zajok mellett is kiválóan használható. A program független az adott nyelvtől és akár néhány kimondott szó alapján azonosítani tudja a felhasználókat. A megoldás annyira megbízható, hogy akár a katonai célú felhasználása is felmerülhet. A KnuVerse immár cégek számára is elérhető és számítógépes rendszerekbe, webes szolgáltatásokba, mobil alkalmazásokba és a dolgok internetéhez kapcsolódó eszközökbe egyaránt integrálható.

Kate Dilligan, a vállalkozás alelnöke azt nyilatkozta, hogy a szoftvernek köszönhetően már több millió dolláros bevételre tettek szert és annak ellenére, hogy a kereskedelmi ajánlat csak egy ideje érhető el, máris komoly érdeklődés tapasztalható a Fortune-500-as listán szereplő vállalatok, elsősorban a pénzügyi, a gyógyászati és a szórakoztató ágazat szereplőinek részéről. Goldin mindezt azzal egészítette ki, hogy az eddigi bevételek elérték a 20 millió dollárt.

A startup másik részlege a hardvereket készítő KnuPath nevű platform, amelynek első processzora a több mint 256 magos KnuPath Hermosa. A KnuEdge szerint a termék kimagasló teljesítménnyel rendelkezik, s nem a Neumann-architektúrára épül, hanem az egyes magokat a LambdaFabric nevű technika segítségével kötötték össze. A LambdaFabric támogatja akár 512 000 eszköz összekötését is és nagyon energiatakarékosnak számít.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3181624

Jelenleg az oldalon

16
Online