Január 1-től a külső merevlemezek is jogdíjkötelesek, azaz az árukba beépül a szerzőijogdíj-kompenzáció, amellyel az Artisjus az illegális másolás, zeneletöltés miatti bevételkiesést próbálja kompenzálni. Egy külső merevlemezre a jogdíj kapacitástól függően 1700-4500 forint.

2012-ben a külső merevlemezekre és SSD-re is rákerül az Artisjus-matrica, vagyis ezen termékek árába is bekerül a szerzőijogdíj-kompenzáció - írja az IT Café. A jogdíj adott esetben a termék bruttó fogyasztói árának több mint 10 százalékát is kiteheti.

Mint ismeretes, Magyarországon évek óta csak úgy kerülhet kereskedelmi forgalomba optikai adathordozó, zenei anyag tárolására is alkalmas memóriakártya, illetve MP3-lejátszó, ha az importálást követően megfizették az adott adathordozó típusa és kapacitása szerint meghatározott szerzői jogdíjat. A jogdíj megfizetését hologramos matrica igazolja. A befizetett összeg a jogdíjas művek magáncélú másolásával okozott "károkat" hivatott kompenzálni.

A jogdíjköteles termékek köre a külső merevlemezekkel és SSD-kkel bővül az idén. Az Artijus weboldalán olvasható indoklás szerint "az optikai lemezek (CD-k, DVD-k) felhasználása jelentősen csökken, ezzel párhuzamosan a fogyasztók egyre inkább a külső háttértárolókat használják médiatárolásra. Ezt a változást az évente végzett reprezentatív lakossági felmérés is igazolja. A díj kiterjesztésével a jogkezelő szervezetek az érintett hordozók körét hozzáigazították a közönség változó film- és zenemásolási szokásaihoz."

A szervezet weboldalán közzétett dokumentum szerint egy 250 gigabájtos vagy ennél kisebb külső merevlemezt darabonként 1200 forintos jogdíj drágít, de 2 terabájtos kapacitás felett már darabonként 4500 forint a jogdíj mértéke - vagyis a magyar vásárlók számára a HDD-ket nem csak a thaiföldi árvíz okozta termeléskiesés drágítja idén. Bekerültek a jogdíjköteles termékek közé a külső SSD-k is, amelyekre a pendrive-okkal egyező mértékű jogdíjat kell fizetni, 32 gigabájtos kapacitás felett darabonként 2500 forintot.

Egy 500 gigabájtos, 2,5 hüvelykes külső merevlemez fogyasztói ára jelenleg 25 ezer forint körül mozog, egy ekkora háttértárra a jogdíj 1700 forint darabonként, vagyis az ár 6,8 százaléka. 30 ezer forint környékén kezdődnek a 1 terabájtos külső asztali merevlemezek, amelyek jogdíja már 2200 forint. A jogkezelő szerint "az ekkora tárterületre másolható zenék, filmek vagyoni értéke ennél a 2.200 Ft-nál sokszorta magasabb". 2 terabájtnál nagyobb kapacitású külső merevlemezt 55-60 ezer forint körül kaphatunk, a 4500 forintos jogdíjaz ár hozzávetőleg 8 százaléka.

A jogdíj nem a termék árához, hanem kapacitásához igazított és darabszám alapján meghatározott: a merevlemezek árai azonban jelenleg a thaiföldi árvíz okozta kapacitáshiány miatt ilyen magasak, vélhetően az év második felére az ősz eleji szintre csökkennek, a jogdíj mértéke azonban nem változik. Így ekkortól a vételár 10 százalékát vagy annál többet is az Artisjusnak fizeti majd a vevő - a 2 terabájtos külső merevlemezek ára az őszi árrobbanás előtt még bruttó 20 ezer forint körül volt, az ekkora kapacitású diszkekre kivetett 2700 forintos jogdíj a vételár 13,5 százaléka.

A jogdíjak felosztása teljesen független attól, hogy a vásárló mit rögzít az adathordozóra, a jogdíjat akkor is be kell fizetni, ha a CD-re, memóriakártyára vagy külső merevlemezre csak a saját adatait, fotóit, szoftvereit ment a felhasználó. Az Artisjus a rádióktól, televízióktól és más felhasználóktól begyűjtött adatok, illetve a szerzők által bejelentett szerzemények, kiadványok adatai alapján végzi a befolyó jogdíjak elosztását a művészek között.

Forrás: hwsw.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters