Az orosz egészségügyi miniszterhelyettes személyesen cáfolta az amerikai központú gyorsétteremlánc egységeinek kitiltását az országból.

A McDonald'sok Oroszországból való száműzéséről szóló sztorit a magát hírügynökségnek tituláló pletykaportál, a FogNews röppentette fel, ám rövidesen szinte az összes orosz hírportál átvette. Olyannyira komolyan vették, hogy még kormányberkekbe is eljutott, és Veronika Szkvorcova, az egészségügyi tárca második embere kedden sajtótájékoztató keretében volt kénytelen cáfolni az álhírt.

A miniszterhelyettes bejelentette, hogy a tárca semmilyen eljárást nem folytatott és nem folytat az étteremlánc ellen. Munkatársaik csupán a szokásos időszaki ellenőrzéseket végzik, melyek során eddig nem merültek fel komolyabb kifogások a McDonald'sokkal szemben.

Az orosz írott és elektronikus sajtó a hétvégén szenzációként kapta fel a hírt, miszerint az orosz Egészségügyi Minisztérium és a fogyasztóvédelmi hatóság sok egyéb kifogás mellett az orosz lakosság egészségére károsnak minősítette az étteremlánc egységeiben kínált fogásokat, ezért 9 hónapot adtak a cégnek, hogy összepakoljon és elhagyja Oroszországot.

A Korreszpondent internetes hírújság tudomása szerint a McDonald's piacvezető szerepet tölt be az oroszországi gyors-étkeztetési szolgáltatások területén. Az ország 85 nagyvárosában jelenleg 314 egység működik, amelyek összesen 30 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak.

Forrás: hir24.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters