A napokban egy Boeing 747-es utasszállító gép olyan hajtóanyaggal tette meg a floridai Orlando és London közötti utat, amelyet hagyományos, kerozinalapú és egy kínai acélgyár melléktermékeiből létrehozott üzemanyagból kevertek ki.

Ahogy a hulladékgáz hasznosítását elvégző LanzaTech képviselői elmondták, üzemanyagot többféle gázból is lehet gyártani, a Boeingbe betöltött anyag például szén-monoxidból készült, amely alapesetben egyszerűen átkerülne a légkörbe a gyárból. A chicagói székhelyű cég mérnökei azonban kidolgozták, hogyan lehet begyűjteni ezt a gázt, majd azt egyedi kialakítású mikrobákkal etették meg, amelyek alkoholokat termeltek belőle. Ezekből aztán finomítással készült el a járművekben használható üzemanyag.

A hasonló módszerrel készült hajtóanyagok utasszállító gépeken való használatát nemrégiben engedélyezték az illetékes hatóságok. Az érvényben lévő szabályozás szerint az alkoholokból kreált kerozint legfeljebb 50 százalékos arányban lehet ezeken a gépeken hagyományos kerozinnal vegyíteni. A héten végrehajtott repülés során a Boeing üzemanyagának mindössze 5 százaléka származott a hulladékgázból, de más társaságok már 30 százalékban bioüzemanyagot tartalmazó, illetve 20 százalékban fahulladékból készült alkoholokból finomított üzemanyaggal is gond nélkül repültek. Vagyis úgy tűnik, hogy a Virgin járatán alkalmazott arányt nyugodtan lehet majd növelni, és az 50 százalék megközelítésével a hulladékgázos helyettesítés már tényleg jelentősen csökkentheti a transzatlanti utak szénlábnyomát.

A LanzaTech mikrobái Kínában végzik el a szén-monoxid etanollá alakítását, majd ezt Egyesült Államokban finomítják. A cég rövidesen jelentősen bővíteni akarja finomító üzemét, hogy a módszerrel egyre több repülőjáratot tudjon kiszolgálni. Bár a módszerrel létrehozott kerozin égésekor így is szén-dioxid kerül a levegőbe, összességében sokkal környezetkímélőbb a folyamat, mint a hagyományos kerozingyártánál. Egyrészt azért, mert az anyag egy légkört szennyező gázból készül, másrészt mert az előállítás során sokkal kevesebb szén-dioxid kerül a légkörbe, mintha az nyers olajat fúrással hozták volna a felszínre, és abból finomították volna a hajtóanyagot. Harmadrészt pedig az etanolból készült kerozin tisztábban ég, mint a természetes forrású anyag, így jobb hatásfokú és égésekor kevesebb melléktermék kerül a légkörbe.

A LanzaTech mikrobái egyébként szén-dioxidból is képesek etanolt gyártani, ami jelentősen kiszélesítheti a lehetséges felhasználási kört, bár a szén-monoxid átalakítása is komoly piacot jelenthet a cég számára. A LanzaTech módszerének nagy előnye, hogy a vizsgálatok szerint megfelelő skálázással és optimalizálással az így készült üzemanyagok árban is felvehetik a versenyt a hagyományos hajtóanyagokkal, ami mostanáig komoly gátnak tűnt abban, hogy elterjedjen a bioüzemanyagok bekeverésének gyakorlata a repülésben.

Forrás: ipon.hu / arstechnica.com

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3178569

Jelenleg az oldalon

3
Online