A szén-dioxid mennyisége a légkörben azokat a körülményeket idézheti elő, melyek több millió évvel ezelőtt voltak a Földön.

Arra már korábban több tanulmány is felhívta a figyelmet, hogy a klímaváltozás nagy fordulatot hoz majd a sarkvidékek növényvilágában. Szó szerint kizöldülhet az Antarktisz, melynek most kevesebb, mint 1 százalékát borítja növénytakaró. Újabb előrejelzéssel is szolgáltak a tudósok: utoljára 3 millió évvel ezelőtt, a pliocén korban volt ilyen magas a szén-dioxid tartalma a légkörnek, mint napjainkban. Így elképzelhető, hogy az akkori körülmények jelennek majd meg a most jéggel borított földrészen.

Akkor ugyan a tengerszint 15 méterrel, a hőmérséklet pedig 2 – 3.5 Celsius fokkal volt magasabb a mostaninál, mégis találtak erdőségekre utaló nyomokat, melyek gyökerei Dame Jane Francis professzor és munkatársai szerint a pliocén korszakra nyúlnak vissza - áll az Independent beszámolójában. A brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) tudósa is azon a véleményen van, hogy a jégtakaró eltűnésével a növények újra birtokba veszik majd a területet, így az Antarktisz kizöldülhet.

Ha a jelenlegi ütemben folytatódik az üvegházhatású gázok kibocsátása, a kutatók szerint a szén-dioxid légköri koncentrációja 2100-ra elérheti az 1000 ppm-et (1 millió légköri részecskéből 1000 szén-dioxid lesz). Ez megegyezik a 100 millió évvel ezelőtti értékekkel, amikor az Antarktisz sokkal melegebb és zöldebb volt. A kutatók sürgős cselekvésre szólítottak fel, hiszen az elmúlt 150 év változásai a jövőben tovább folytatódnak, a növekvő szén-dioxid koncentráció pedig visszafordíthatatlan változásokat hozhat a Föld rendszereiben.

Forrás: globoport.hu / independent.co.uk

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3595029

Jelenleg az oldalon

23
Online