Százöt ország képviselője vesz részt december 14-én az idei Miss World versenyen, amelyen Magyarország Szépe is ott lesz. A 23 éves Nagypál Krisztina november közepén indul Londonba.

"Mentálisan és fizikálisan is készülök a londoni Miss World versenyre. Próbálok figyelni az egészségemre, az életmódomra, az étkezésemre. Rengeteg ruhát kell vinnem magammal, két nagy bőrönddel, egy kicsivel és egy kézitáskával fogok utazni" - mondta Nagypál Krisztina az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.   

Mint elhangzott, szabályok rögzítik, milyen ruhából hány darabot kell kivinni a versenyre, szükség van például öt koktélruhára és hat fekete elegáns ruhára.   

Nagypál Krisztina kitért arra, hogy számos kísérőrendezvényen, eseményen, vacsorán is részt kell venniük. Hozzátette: 24 órán keresztül figyelik, ki miként viselkedik, milyen a megjelenése, milyen kiegészítőket, ruhákat visel. Elmondta, hogy a Miss World verseny oldaláról, illetve saját közösségi oldaláról is letölthető már az az alkalmazás, amellyel a szimpátiaszavazáson lehet részt venni. "Egy képre egy szavazat adható, aki ezt megnyeri, biztosan bekerül a Top 20-ba" - emelte ki Nagypál Krisztina.   

Ordasi Zsolt stylist arról beszélt, hogy Magyarország Szépe egy hónapon keresztül lesz kint Londonban. "Krisztinek ott a helye a döntősök között, ezt érzik a hazai divatvilágban is azok, akik ruhát biztosítanak erre a versenyre".   

Nagypál Krisztina egy Zsolnay-porcelánból készült Szabadság-szobrot visz magával ajándékba a londoni versenyre, ahová egyedül fog kiutazni. Mint elhangzott, Magyarország Szépe nemzeti ruhával, valamint nemzeti tánccal is készül.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3876181

Jelenleg az oldalon

7
Online