A menedzser sajnálja azt a szerepet, amelyet a közösségi média fejlesztésében és elterjesztésében betöltött.

Sean Parker a Napster korábbi társalapítója és a Facebook első elnöke, valamint befektetője volt. Az üzletember 2004 és 2005 között töltötte be a pozíciót, majd távoznia kellett. Most egy rendezvényen szólalt fel. Parker a Facebook kezdeti időszakában meghatározó szerepet játszott abban, hogy a projektből gyorsan növekvő startup lett. 7 százalékos tulajdonrésszel rendelkezett a cégben és Zuckerberg mentora volt. Ma az általa alapított Parker Institutes vezetője, amely immunterápiákat fejleszt ki a rákos betegek számára.

A menedzser megjegyezte, hogy a Facebook készítői - ő, Mark Zuckerberg és Kevin Systrom, az Instagram alapítója - pontosan tudták, hogy mit tesznek és mindig is tisztában voltak azzal, hogy a platform milyen hatást gyakorol az emberekre, ennek ellenére megalkották azt. Arról volt szó, hogy célzottan függővé tegyék az embereket és rávegyék őket arra, hogy minél több időt töltsenek a portálon. A lájkok és a kommentárok jutalmazási lehetőségként való alkalmazásával célzottan az emberi gyengeségeket használták ki. Mindez azt jelenti, hogy minden egyes alkalommal, amikor valaki megoszt egy bejegyzést vagy fotót a Facebookon, vagy azt pozitívan értékeli vagy kommentálja, akkor az agya egy kis adag dopamint kap.

Parker hozzátette, hogy a közösségi média nem csupán a társadalmi struktúrákat változtatja meg, hanem a produktivitást, sőt, végső soron az emberek agyát is. Az pedig megint egy másik kérdés, hogy hat ez az egész a gyerekekre. Úgy fogalmazott, hogy csak Isten tudja, hogy mit tesz a gyermekek agyával. A férfi önkritikus volt a techmilliárdosi szerepével kapcsolatban is. Azt mondta, ha ő és a hozzá hasonlók halhatatlan elitté válnak, akkor a mostani társadalmi egyenlőtlenségek csak egy kis kóstolót jelentenek arra, ami a jövőben vár majd ránk.

Forrás: sg.hu / axios.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters