Tegnap délután az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy az észak-atlanti-, a földközi-tengeri- és a fekete-tengeri flotta párhuzamos hadgyakorlatokat tart, majd a gyakorlatozó egységek Szíria felé veszik az irányt. Az északi-, a balti- és a fekete-tengeri flottából is vonnak el egységeket egy összevont hadgyakorlatra, amire már Szíria felségvizein fog sor kerülni.

A Tartus kikötőjébe tartó flotta az Admiral Csabanyenko Udaloj II osztályú rombolóból, az Alexander Otrakovszky, Georgij Pobedonoszetsz és Kondopoga kétéltű (partraszálló) hajókból, illetve a Nyikolaj Csiker és Szergej Oszipov tankerekből fog állni. A flottához csatlakozó partraszálló hajók egyenként 450 tonna hord-kapacitásúak, 630 négyzetméter hasznos térrel rendelkeznek, és egyenként 25 páncélozott harcjármű hordozására képesek. Az észak-atlanti flottától érkező csoporthoz az első gyakorlat után csatlakozni fog a balti flotta több egysége is. A Yaroszlav Mudry cirkáló és a Lena tanker is a Szíriába tartó flottához lett átcsoportosítva.

Ezzel megalapozódni látszanak azok az információk, melyek szerint Szíria partjainál nemsokára a Közel-Kelet eddigi legnagyobb haditengerészeti gyakorlata lesz megkezdve Szíria, Oroszország, Irán és Kína közös fellépéseként. Az iráni flotta szintén jelen van a térségben – igaz, a kínai hírek még váratnak magukra.

Az információ megjelenését követően az orosz hatóságok a végsőkig tagadták még azt is, hogy egyáltalán hajók indulnának Szíria felé, ami nem csoda, hiszen ebben az esetben már nem a szokványos erőfitogtatásról van szó, hanem az orosz flotta (a partraszálló egységek és tankerek számából adódóan valószínűleg harckocsikkal felrakodva) békefenntartó erőként érkezik a térségbe, így a keleti média hírei az esemény kapcsán szintén dezinformációnak tekinthetőek.

Ez a határozott fellépés minden szempontból fordulópontot jelent, mivel ez az első alkalom, hogy a NATO agresszív terjeszkedésének több nagyhatalom közös erővel - és nyíltan - útját állja. Meglátásaink ismét beigazolódni látszanak, ezzel kapcsolatos felhívásaink pedig az illegitim magyarországi kormány elmulasztott feladatait pótolják - mert mikor a szabadkőműves helytartói kormányra már senki nem fog emlékezni, az nem merül feledésbe, hogy Magyarország már a változások előtt kinyilvánította: nem szándékozik részt venné a NATO mint hanyatló nagyhatalom elhúzódó haláltusájában, és hogy annak bevégzése – közös erővel – minden szabadságszerető európai nemzet közös érdeke.

Forrás: jovonk.info

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó