A várható amerikai szövetségi költségvetési megszorítások drámai hatásától tartanak Izraelben a közös rakétavédelmi fejlesztésekben. Veszélybe kerülhet a Vaskupola, a Dávid Parittyája és a Hec (Nyíl) 2. és Hec 3. rakétavédelmi rendszerek tervezett hadrendbe állítása - vélekednek különböző izraeli lapok.

Az Egyesült Államokban péntektől (közép-európai idő szerint szombat reggel 6 órakor) a 2011-ben elfogadott törvények alapján automatikusan zárolják a költségvetési kiadások egy részét, ami érzékenyen veszteséget okozhat az izraeli hadiiparnak. A helyi szakértők számításai szerint a következő hét hónapban akár 300 millió dollárral is kevesebb juthat a zsidó állammal közösen folyó katonai fejlesztésekre - írta pénteken a Times of Israel című angol nyelvű hírportál.

Az Izraelnek szánt katonai segély várhatóan 8.2 százalékkal fog csökkenni, ez 254 millió dolláros elvonást jelent. Elsősorban a Vaskupola nevű rakétavédelmi rendszerre szánt pénzek lefaragásától tartanak. A térség többi országát is érintheti a csökkentés, Egyiptom várhatóan 107 millió dollárral, Jordánia pedig 25 millió dollárral kap kevesebbet az eredetileg vártnál. A zsidó államban veszélybe került az F-35-ös harci repülőgépek és a C-130-as szállító repülőgépek megvásárlása, valamint a Namer (tigris) elnevezésű, páncélozott szállító harcjármű további közös amerikai-izraeli fejlesztése is.

A Times of Israel című honlapnak név nélkül nyilatkozó szakértő szerint Izrael dönthet arról, mely területeken történjen a csökkentés. „Ha megszorítás van, logikusan feltételezzük, hogy az izraeliek dönthetik el, hol lesznek a drasztikus vágások” - mondta.

Az Egyesült Államok és Izrael együtt pénzelte a Hec 2, a Hec 3 és a „Dávid parittyája” rakétavédelmi rendszerek létrehozását, mindkét országban gyártottak hozzájuk alkatrészeket. Erre a tervezettnél 21 millió dollárral kevesebb juthat szeptember végéig.

A rövid hatótávolságú rakéták elleni Vaskupola rendszert teljes egészében a zsidó államban hozták létre, de amerikai pénzügyi segítséggel, amely várhatóan 17 millió dollárral lesz kevesebb a reméltnél a következő hónapokban. Ez különösen érzékenyen érintheti Jeruzsálemet, mert azt tervezték, hogy a sűrűn lakott övezetek védelmében a közeljövőben az eddigi 5-ről 13-ra növelik az elfogó rakéták indítóállásainak számát.

A Globes című gazdasági lap szerint Izrael rendkívüli diplomáciai erőfeszítéseket tesz a megszorítások lehetséges elkerülése, vagy legalábbis csökkentése érdekében. Jeruzsálemben azzal érvelnek, hogy a rakétavédelmi rendszereket alkalmazni lehet Dél-Koreában és az Öböl menti államok stratégiai berendezéseinek védelmében is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3178991

Jelenleg az oldalon

4
Online