Börtönbe is zárhatják azokat a bankárokat, akik gondatlan tevékenységük miatt óriási veszteséget okoznak, és ezzel bajba sodorják pénzintézetüket. A Nagy-Britanniában készülődő javaslat célja, hogy a Libor manipulációs botrányhoz hasonló esetektől elrettentse a kapzsi bankárokat - idézi a portfolio.hu a Financial Times cikkét.

Nagy-Britanniában a bankügyekkel foglalkozó bizottság néhány tagja szorgalmazza a bankárok személyes felelősségre vonására vonatkozó jogszabályok megalkotását. A testület egyik tagja úgy nyilatkozott a Financial Timesnak, hogy a bankok társadalmi támogatottságot élveznek, így amikor bajba kerülnek, segítséget kapnak. "Úgy gondolom, hogy emiatt szükség van a személyes felelősségvállalásra a bankoknál" - tette hozzá.

A törvénytervezet végső formája május végére készülhet el. A bizottságot George Osborne brit pénzügyminiszter a Libor-botrányt követően állította fel azzal a céllal, hogy a bankárok tevékenységét minden szempontból megvizsgálják. "A bankok bedőléséért felelős személyeket még inkább elszámoltathatóvá, és következetesen büntethetővé kell tenni" - áll a bizottság néhány héttel ezelőtti jelentésben.

Az Egyesült Államokban is egy ehhez hasonló törvényen dolgoznak. Itt a vezetők ellen vádat lehet majd emelni a társadalmi biztonság és jólét kockáztatása miatt, ha a munkájuk során hozott döntések ezt indokolják. Az új szabályokat ellenzők szerint a szabályozás hátráltatná a bankárokat a mindennapi munkájuk végzésében, valamint túl konzervatív hitelezési és kereskedési döntések meghozatalára sarkallná őket.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

A történelem legnagyobb bankbotránya? Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters