Az egyiptomi külügyminiszter tegnap kijelentette, hogy országa egyetlen csepp vízről sem mond le a Nílusból, és közölte: Addisz-Abebába utazik, hogy az Etiópiában tervezett duzzasztógátról tárgyaljon.

Kairó ellenzi a gát felépítését a Kék-Níluson, mert nemzeti létét a folyó vizével kapcsolja össze. Ha nincs Nílus, akkor nincs Egyiptom – mondta az egyiptomi hírügynökség szerint Mohamed Kamel Amr.

Etiópia két hete megkezdte a Nílus elterelését egy új duzzasztómű felé, amelynek építése 4,2 milliárd dollárba, azaz 950 milliárd forintba kerül. Egyiptom attól tart, hogy az egyelőre építés alatt álló gát lecsökkenti a Nílus vízhozamát, így már korábban értésre adta, hogy vízkészletének megőrzése érdekében szükség esetén akár katonai lépésekre is kész.

Az etióp kormány egy szóvivője kedden komolytalannak nevezte egyiptomi politikusok fenyegetését, hogy szabotázsakcióikkal fogják leállítani a duzzasztógát építését. Amr külügyminiszter azt állította, hogy akciótervet készítettek a gátépítés ellen, amelynek végrehajtását hamarosan megkezdik. Tárgyalni fogunk Etiópiával, és meglátjuk mi történik… Etiópia azt mondta, hogy nem okoz kárt Egyiptomnak, nem tart vissza egy liter vizet sem. Figyelni fogunk, hogy ezt betartják-e – mondta, de az akcióterv részleteiről nem beszélt.

A szudáni határtól mintegy 40 kilométerre épülő, mintegy 21 százalékos készültségi szinten lévő gát elvben nem csökkenti nagy mértékben a vízhozamot, de a tározó feltöltése közben kevesebb víz jut el Egyiptomig, és a kialakuló tó párolgása is csökkenti hosszú távon a vízmennyiséget a folyó alsóbb szakaszán. Szudánban, Egyiptomban és máshol Etiópiában már vannak ilyen gátak. Az új építményre egy 6000 megawattos erőművet is terveznek építeni.

Forrás: alternativenergia.hu

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó