Meglepő hozadéka is volt a napokban kirobbant, az amerikai kormányzat a világ gyakorlatilag összes polgárára kiterjedő megfigyelőhálózatát leleplező szivárogtatásnak. Az emberek ugyanis - azon kívül, hogy hihetetlen számban fejezték ki botránkozásukat a megismert információk felett - megrohanták a könyvesboltokat is a témába vágó könyvek után kutatva.

Legalábbis ezt tükröződik viszont a legnagyobb online könyváruház, az Amazon kifejezetten az ilyen drasztikus változásokat figyelő és rangsoroló listáján, amelyben Orwell közismert 1984 című - egy totális megfigyelést alkalmazó rendszerben játszódó - regényének eladási számai több tízszeresére nőttek. Hasonló módon megugrottak egy másik közismert, rendőrállamról szóló könyv, Bradbury Fahrenheit 451-ének eladási számai is, ami szintén a Top 100 előkelő helyére katapultálta magát, vélhetően nem kis részben az elmúlt napok eseményeinek köszönhetően.

Mint az közismeretes, Edward Snowden, egy korábban hosszú időn át az USA hírszerzésének dolgozó elemző a múlt héten egy brit újságon keresztül leleplezte az amerikai kormányzat kiterjedt internetes kémhálózatát, aminek felhasználásával az a vádak szerint gyakorlatilag a világ összes webezőjének megfigyelésére képes lehet, többek között a Facebooktól, a Google-tól és a Microsofttól begyűjtött adatok révén.

Az ügy miatt azóta több állam és maga az Európai Unió is magyarázatot követelve fordult az Egyesült Államokhoz, a web feltalálója pedig arra szólította fel a világ polgárait, hogy azok követeljenek jogi garanciákat arra vonatkozóan, hogy a PRISM-et nem használják fel az ő magánszférájuk megfigyelésére és a demokratikus társadalmak alapjainak rombolására.

Forrás: pcforum.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters