Egy szövetségi kerületi bíró úgy döntött, hogy az Amerikai Egyesült Államok nemzetbiztonsági Hivatala (NSA) által megvalósított távközlési adatgyűjtés valószínűleg ellentétes az ország alkotmányával.

Richard J. Leon columbiai kerületi bíró meglehetősen kemény szavakkal illette, szinte orwellinek nevezte az NSA-általi lehallgatást és úgy határozott, hogy az amerikai kormány köteles leállítani a felperes, Larry Klayman aktivista telefonadatainak összegyűjtését, továbbá törölnie kell az eddig megszerzett információkat, például a hívásjegyzékeket. Leon a 68 oldalas ítélet indoklásában többek között az Amerikai Egyesült Államok Alkotmányának negyedik kiegészítésére hivatkozott, ez kimondja: "A népnek a személy, lakóház, okmányok és a tulajdonban lévő tárgyak biztonságához való, megalapozatlan házkutatások és lefoglalások elleni jogát nem lehet megsérteni, és ilyen parancsokat csak valószínűsített, esküvel vagy fogadalommal alátámasztott ügyben lehet kibocsátani és részletesen meg kell jelölni a házkutatás helyét és a lefoglalandó vagy letartóztatandó dolgot, illetve személyt."

Az ítélet nem jogerős, az amerikai kabinet fellebbezhet és alighanem élni is fog ezzel a jogával. Erre utalt Andrew Ames, az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője is, aki közölte, hogy megkapták az indoklást és vizsgálják azt. Hiszik, hogy a program megfelel az alkotmánynak, ahogy azt már mást bírók megállapították. Leon egyébként arra számít, hogy a fellebbezési eljárás legalább hat hónapig fog tartani.

Az NSA PRISM kódnevű megfigyelési programjára június elején derült fény, amikor ismertté vált, hogy az NSA és az FBI széleskörű "adatbányászatot" végezett a legnagyobb internetes szolgáltatók közé tartozó kilenc cégnél (Microsoft, Yahoo, Google, Facebook, PalTalk, AOL, Skype, YouTube, Apple). Az akció eredményeképpen magán e-mailek, chatek, fotók és egyéb kommunikációs anyagok kerültek a birtokukba.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters