Lóhalálában kellett kimenteni több mint 36 ezer kínai állampolgárt Líbiából 2011 februárjában- emlékeztetett a pekingi külügy szóvivője. Hua asszony elmondta, hogy pontos menekülési tervük van arra, hogy Kína több mint tízezer polgára hogy hagyhatja el Irakot, ha igazán véres lesz a polgárháború.

Kínának komoly érdekeltségei vannak az olajiparban Irakban. A PetroChina, amely állami olajvállalat, nagy beruházásokat eszközölt Irakban. Peking szerencséjére ezek az olajmezők délen vannak, ahol a lakosság döntő többsége síita és a bagdadi kormányt támogatja. Ennek ellenére egy kínai munkást nemrég elraboltak, de később szabadon engedték. A pekingi külügy szóvivője nem közölte, hogy fizettek-e érte váltságdíjat, de utalt rá, hogy ennek az emberrablásnak nem volt köze a síiták és szunniták között zajló polgárháborúhoz.

Pekingben egyébként utalnak rá, hogy a nyugati nagyhatalmak súlyos hibát követtek el akkor, amikor Szíriában a dzsihádharcosokat támogatták Asszad elnökkel szemben. Most ugyanezek a dzsihádharcosok nyomulnak Bagdad ellen. Peking ezzel szemben mindig kiállt Asszad elnök rendszerre mellett és jó kapcsolatot ápolt Iránnal, amely Asszad elnök fő támogatója. Most a nyugati nagyhatalmak is arra kényszerülnek, hogy Iránnal együtt lépjenek fel a Bagdadot fenyegető dzsihádharcosokkal szemben Irakban.

Kína, mint a világ legnagyobb energiaimportőre arra is felkészült, hogy az iraki olajszállítások átmenetileg szünetelhetnek. Épp Iránból fokozhatja olajbehozatalát, mely létfontosságú a kínai ipar fejlődése szempontjából. Peking Iránnal kapcsolatban is úgy érzi, hogy neki volt igaza az USA-val és más nyugati hatalmakkal szemben. A terrorizmus fokozódása Irakban növeli a nemzetközi együttműködés készségét a terrorizmussal szemben- hangsúlyozzák Pekingben, ahol háborút hirdettek a vallási alapú terrorizmus ellen.

Forrás: asiaport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters