Elhódította az amerikai Republikánus Párt a többséget a szövetségi felsőházban, miután - saját korábbi pozícióinak megőrzése mellett - hétnél több, eddig demokrata kézen lévő szenátusi mandátumot megszerzett a keddi "félidős" választásokon.

A szövetségi törvényhozás mindkét kamarája a republikánusok ellenőrzése alá kerül 2015 januárjától, miután a konzervatív párt a képviselőházban is megőrizte, sőt tovább növelte fölényét. A szenátus elhódítása a demokratáktól a legdrámaibb politikai fordulatot jelenti Washingtonban Barack Obama hivatalba lépése, 2009 óta. A republikánusok ugyanis minden eddiginél nagyobb engedményekre kényszeríthetik az elnököt, akinek a mozgástere kormányzása utolsó két évében jelentősen leszűkül.

A republikánusoknak, akiknek legkevesebb 52 szenátoruk lesz lesz a 100 tagú szövetségi felsőházban, amelyben legutóbb 2006-ban sikerült többségbe kerülniük. A győzelmükhöz legkevesebb hat mandátumot kellett elvenniük politikai ellenfeleiktől. A szenátusi választások kedden nem zárultak le, mert Louisianában - ahol sem Mary Landrieu hivatalban lévő demokrata kormányzó, sem legfőbb kihívója, a republikánus Bill Cassidynek nem kapta meg a szavazatok 50 százalékát - második fordulót tartanak december 6-án.

Harry Reid, a szenátusi demokrata többség jelenlegi vezetője nyilatkozatban gratulált Mitch McConnelnek, a republikánus kisebbség kedden Kentuckyban újraválasztott vezetőjének győzelméhez és ahhoz, hogy ő lesz az új felsőházi többségi vezető. Reid egyúttal leszögezte, hogy "a választók üzenete világos: azt szeretnék, ha együttműködnénk", és kifejezte készségét, hogy utódjával közösen munkálkodjon a középosztály érdekében.

A republikánusok egyébként Floridában megnyerték az év legkiélezettebb kormányzóválasztását is: az állam hivatalban lévő első embere, Rick Scott a demokrata színekben induló Charlie Crist támadását verte vissza. Crist korábban, még republikánusként volt már az állam kormányzója. A floridai küzdelem eldöntésére a két fél több mint 100 millió dollárt áldozott.

Wisconsinban is újraválasztották a republikánus kormányzót, Scott Walkert, akinek 2012-ben sikerült túlélnie egy visszahívási szavazást, miután korlátozta a közalkalmazottak szakszervezeteinek jogait. A győzelem nyomán a várakozások szerint Walker 2016-ban pártjának egyik elnökjelölt-aspiránsa lesz.

Moszkvában Obama személyes vereségének tartják a demokraták kudarcát

Az orosz duma külügyi bizottsági elnöke Barack Obama amerikai elnök személyes vereségének tartja a demokraták kudarcát a "félidős" kongresszusi választásokon.

Alekszej Puskov szerdai tájékoztatóján kijelentette, hogy szerinte az amerikai elnök megérdemelte a vereséget, és a választásokon elszenvedett kudarc egyrészt annak az eredménye, hogy Obama a "reménység elnökéből a csalódottság elnökévé vált".

Az orosz törvényhozás alsóházának egyik vezető politikusa aktuális nemzetközi kérdésekről fejtette ki véleményét moszkvai tájékoztatóján, így arra is reagált, hogy a keddi választásokon az amerikai Republikánus Párt megszerezte a többséget a szövetségi felsőházban.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters