Peking harci repülőgépeket járőröztet a Kína és Mianmar közötti határ térségében, miután egy mianmari gép az előző napon egy cukornádültetvényt bombázott és négy embert megölt a határ kínai oldalán - közölte szombaton a légierő szóvivője.

A kínai gépek feladata, hogy azonosítsák a szomszédos ország repülőit, és megfigyeljék, valamint szükség esetén figyelmeztessék, illetve elűzzék a túlságosan közel merészkedőket - közölte San Csin-ko. Hozzátette: az ország légterének védelme érdekében az utóbbi időben fokozták a megfigyelési tevékenységet a térségben.

Liu Csen-min kínai külügyminiszter-helyettes péntek éjszaka a külügyminisztériumba rendelte Mianmar nagykövetét, és határozott tiltakozását fejezte ki a Lincsang települést ért délutáni bombatámadás miatt. A cukornádültetvényen dolgozók közül kilenc további személy megsérült.

Az illetékes azt is szóvá tette, hogy a múlt hét végén egy másik incidens is történt. A mianmari kormányerők és a helyi nemzetiségi csapatok között kiújult harcok közepette egy kínai házba is tüzérségi lövedék csapódott.

Peking elítélte a történteket és az események kivizsgálására, a felelősök megbüntetésére szólította fel Mianmart, és ezek eredményéről tájékoztatást kért. Egyúttal sürgette a szomszédos ország kormányát, hogy tegyen azonnali és hathatós intézkedéseket a hasonló események elkerülésére.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség szombati kommentárjában azt hangoztatta, hogy Mianmarnak szavatolnia kell a határtérség békéjét és biztonságát, és meg kell előznie, hogy a harcok bármilyen módon átterjedjenek Kínára.

A pekingi vezetés úgy véli, hogy a konfliktus Mianmar belügye, s tiszteletben tartja a volt Burma szuverenitását és területi integritását, egyben azt reméli, hogy a kérdésben békés úton megoldásra jutnak a szemben álló felek - fogalmazta meg a hivatalos álláspontot a Hszinhua.

A két ország között 2000 kilométer hosszú közös határ húzódik. Becslések szerint a mianmari belharcok elől több mint 30 ezer civil menekült át a határ menti Jünnan tartományba.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters