Az ukrán parlament engedélyezte kedden a kormánynak, hogy szükség esetén moratóriumot rendeljen el egyes külső adósságok visszafizetésére a nemzeti érdekek védelme érdekében. A törvényjavaslatot a 450 fős parlament 256 szavazattal hagyta jóvá. A törvény 2016. július 1-jéig van érvényben. A portfolio.hu szerint most már biztos, hogy technikai csőd jön Ukrajnában.

Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a most megszavazott jogszabály csak magánhitelezőkre vonatkozik. A törvény nem lesz kedvezőtlen hatással az ukrán pénzintézetek működésére, sem a valutaváltási árfolyam alakulására. Célja, hogy javítson az ukrán gazdaság helyzetén csökkentve a közeljövőben visszafizetendő adósság mértékét – mondta.

Hozzátette, hogy a moratóriumot csak akkor rendelik el, ha eredménytelenek lesznek a tárgyalások a hitelezőkkel a kölcsönök visszafizetésének átütemezéséről. Kifejtette továbbá, hogy a törvény nem terjed ki a Nemzeti Valutalaptól, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól, illetve más pénzügyi szervezetektől felvett kölcsönökre, valamint az Oscsadbank és az Ukrekszimbank állami pénzintézetek, továbbá az állami vasúttársaság, az Ukrzaliznici értékpapírjaira.

Kijev összesen 23 milliárd dollár hitel átütemezéséről kezdett tárgyalásokat közvetlenül azután, hogy az IMF négy évre szóló hitelprogramot hagyott jóvá Ukrajna számára, összesen 17,5 milliárd dollár értékben, amelynek első, csaknem öt milliárd dolláros részletét március 13-án kapta meg. A következő részleteket az IMF negyedévenkénti vizsgálatának eredménye alapján folyósítja Ukrajnának.

Biztosan tűnik a technikai csőd

A Portfolio.hu szerint a technikai csőd már biztos Ukrajnában, a kérdés csak az, hogy ez mennyire lesz rendezett folyamat.

Lényegében elérkezett az ukrán államcsőd ideje, de ezt kifejezetten higgadtan és rendezetten szeretné véghezvinni az ország. Az ukrán pénzügyminisztérium elmondása szerint abban reménykedik, hogy "jó szándékú együttműködés" lehet majd a nemzetközi hitelezőkkel és hamar megállapodásra jutnak.

Azt ugyanakkor egészen konkrétan kinyilvánították, hogy az adósságátstrukturálásnak (ami technikailag csődöt jelent) egyszerre kell majd a lejáratok kiterjesztéséről, illetve a kötvények névértékének és kuponkifizetéseinek a csökkentéséről szólnia – számolt be a Reuters.

Ha nem tudnak dűlőre jutni, akkor teljesen fel fogják függeszteni a kereskedelmi hitelezőiknek járó kifizetéseket. Ez utóbbira kapta meg a kormány a felhatalmazást az ukrán parlamenttől. Vagyis mostantól már bármikor dönthetnek úgy, hogy a privát szereplők kifizetésire moratóriumot vezetnek be – számolt be az ING térségi elemzője, Dmitry Polevoy a klienseinek küldött levelében.

Forrás: hvg.hu / MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3225567

Jelenleg az oldalon

9
Online