Izrael megvédi a hadsereg harci cselekményeit és a Hamászt okolja az áldozatokért a tavalyi gázai háborúról kiadott vasárnapi jelentésében.

"A Hamász a felelős – direkt módon a felelős a civil áldozatok magas számáért" - állította Dori Gold, az izraeli külügyminisztérium igazgatója a több minisztérium által összeállított és tárcája által kiadott jelentést ismertetve.

"A Hamász a civil infrastruktúra szívében helyezte el katonai létesítményeit" - indokolta álláspontját az izraeli jelentés, amelyet a közeljövőben megjelenő ENSZ-jelentésre válaszul állítottak össze Jeruzsálemben.

A Hamász "helyben maradásra kényszerítette a civileket a háborús övezetekben akkor is, ha az izraeli hadsereg távozásra szólította fel őket" a dokumentum szerint, amely a tavaly nyáron ötven napig tartó háborúról szól. Több mint kétezer egyszáz palesztin és hetvenhárom izraeli, közülük hatvanhat katona lelte halálát a háborúban.

Jeruzsálem szerint a hadművelet védekező jellegű volt, amelyet a Gázai-övezetből Izraelre lőtt fokozódó rakéta és gránátlövedékekre válaszul indítottak, miután Jeruzsálem folyamatos erőfeszítései kudarccal végződtek az eszkaláció megakadályozására.

A jelentés részletezi a hadművelet kezdetén tűzszünet elérésére tett izraeli kísérleteket, amelyek eredménytelensége tavaly július 17-én a szárazföldi erők bevetéséhez vezetett.

Az izraeli kormány hetek óta dolgozott álláspontja elkészítésén, hogy megjelentetésével a Hamászra hárítva a felelősséget a civil áldozatok magas számáért elejét vegyék az esetleges háborús bűnökről szóló Izrael elleni vádaknak.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap a jelentésről azt mondta hogy +az igaz tényeket jelenít meg, hogy a hadsereg lépései megfeleltek a nemzetközi jognak".

"Aki automatikusan, alaptalanul Izrael ellen akar vádaskodni, az vesztegesse idejét az ENSZ jelentésével"- jelentette ki az izraeli kormányfő a kabinet vasárnapi ülésén.

Az ENSZ emberi jogi tanácsa által felkért bizottság hamarosan megjelenő jelentése várhatóan jogi alapot teremt a palesztinok számára, hogy háborús bűnökkel vádolják meg Izraelt a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt.

Izrael tavaly novemberben bejelentette, hogy nem vesz részt a bizottság munkájában, mert elfogultnak tartja. A kormány a bizottság "Izraellel szembeni rögeszmés ellenérzéseire" hivatkozott, valamint a testület azóta visszavonult vezetőjének a zsidó államot és annak vezetőit bíráló szavaira.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters