Az orosz védelmi minisztérium titokban már régóta dolgozik azon, hogy kifejlesszen egy olyan utas- és teherszállításra egyaránt alkalmas repülő járművet, ami gazdaságosabban üzemeltethető a hagyományos repülőgépeknél, és bármilyen terepen képes fel- és leszállni.

A tervek szerint decemberben már elkészülhet az Atlant-100-as prototípusa, amely minden bizonnyal a világ legmodernebb léghajója lesz. Kifejezetten az orosz viszonyokra tervezték. A kiemelt projekt kivitelezésével a Rose Aero Systems-t bízták meg, és a cég jelezte, hogy legkorábban 2018-ra a hadsereg rendelkezésére tudja bocsátani a hi-tech léghajót.

Az orosz vállalat alelnöke, Mikhail Talesnikov elmondta, hogy a léghajó összeszerelése már elkezdődött, és remélhetőleg decemberben végeznek vele. Ezt követően a műszaki csapat veszi át a munkát, hogy felkészítsék a léghajót a próbarepülésekre.

Az oroszok jelenleg két változat kifejlesztésén dolgoznak. Az Atlant-100-as a nagyobb: 130 méter hosszú, 60 tonna teherbírású és legalább 200 fő befogadására alkalmas. Emellett 86 km/h végsebességre lenne képes. Az Atlant 30-as ennél jóval kisebb változat lenne, azonban legalább kétszer olyan gyorsan tudna repülni, mint a nagytestvére. Teherbírása viszont csak maximum 16 tonna volna, és jóval kevesebb személyt szállíthatnának vele.

A Rose Aero Systems szerint az új típusú léghajók legyártása és üzemeltetése jóval olcsóbb, mint a repülőgépeké és a helikoptereké. A világ legnagyobb helikopterének, a Mi-26-osnak az előállítása körülbelül 25 millió dollárba kerül. A Rose Aero Systems azt ígéri, hogy az Atlantot ennél legalább a harmadával olcsóbban tudják majd legyártani. Emellett környezetbarát, bármilyen terepen képes fel-és leszállni, ráadásul a -40 fokos hidegben is üzemeltethető, ami nem mindegy Oroszországban.

Az orosz cég ezért azt reméli, hogy nemcsak a védelmi minisztérium lesz az egyetlen megrendelő az Atlantra, hanem a polgári repüléstől, illetve az olaj- és gázkitermelési szektorból is akadnak majd érdeklődők a léghajóra. Talesnikov szerint Oroszország távolabbi vidékein kifejezetten jó választás lenne a léghajóközlekedés bevezetése, mivel ezek a helyeken télen járhatatlanok az utak, és a repülőgépek sem tudnak leszállni. Az Atlant viszont bárhova képes lenne eljutni.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3229549

Jelenleg az oldalon

3
Online