Az ENSZ Biztonsági Tanácsának kellene kezébe vennie a szíriai válság megoldását, ami egyben véget vethetne az európai bevándorlási hullámnak, valahogy úgy, ahogy az iráni atomprogram körüli vitát a testület öt állandó tagja és Németország kezelte - véli egy neves közgazdász.

A Szíriában folyó végeláthatatlan vérengzés nem csupán a világ jelenlegi legnagyobb humanitárius katasztrófája, hanem életveszélyes geopolitikai kockázatok forrása is. Az Egyesült Államok politikája, nevezetesen hogy kétfrontos harcot vív az Iszlám Állam terrorszervezet és Bassár al-Aszad államfő rezsimjének maradéka ellen, nyomorúságos kudarcot vallott - kezdi a MartkeWatchon megjelent elemzését Jeffrey Sachs amerikai közgazdász professzor, aki a szegénységgel kapcsolatos kutatásaival szerzett nevet magának.

A hibás amerikai stratégia gyökerét Sachs egy furcsa, kudarcos szövetségben találja meg. Az amerikai külpolitikában időnként együtt mozog két erő. Az egyik a biztonsági elit, amely magában foglalja a hadsereg és a hírszerzés vezetését, továbbá az amerikai hegemónia elszánt kongresszusi támogatóit. A másik az emberi jogokért kiálló civil szervezetek közössége.

Különös szövetségük megjelent a közel-keleti és afrikai konfliktusok kezelésében, és minden egyes alkalommal katasztrofális következményekkel járt.

Rezsimváltások

A biztonsági elit gondolkodásának alapja az a felfogás, amely szerint a katonaság és titkosszolgálat tanácsai alapján fedett akciókkal meg kell dönteni azokat a rezsimeket, amelyek veszélyeztetik az amerikai érdekeket. Kezdve a demokratikusan megválasztott iráni kormány 1953-as megbuktatásától a hasonlóan hatalomra került chilei vezetés 1973-as eltávolításán át egészen az elmúlt bő évtized közel- és közép-keleti beavatkozásaiig, hosszú a sor, amely bizonyítja, hogy az amerikai biztonsági doktrínától nem idegen ez a felfogás.

Akármilyen meglepőnek is látszik, az emberi jogok védelmezői az utóbbi időben támogatták az USA katonai akcióit. Ennek alapja az ENSZ közgyűlésének 2005-ben elfogadott határozata, amely kimondja az emberek védelemhez való jogát (Responsibility to Protect, R2P). Ez az elv kötelezi a nemzetközi közösséget, hogy beavatkozzon, ha a civilek nagy tömegeire rátámad a saját kormányuk.

Egyetértés és vita

Látva a Szaddám Huszein volt iraki diktátor, Muammar Kadhafi líbiai és Aszad szíriai vezető brutalitását a civilek támogatták az amerikai biztonsági elit katonai fellépését rendszereik ellen. Eközben Kína, Oroszország és más hatalmak arról beszéltek, hogy az R2P csupán egy fedősztori, amely alatt az USA megpróbál a saját szája ízének megfelelő rezsimeket hatalomra emelni egyes országokban.

A gond az, hogy a civilek és tanácsadóik nem jöttek rá, hogy a biztonsági elit rezsimváltási modellje nem működik. Ami elméletben gyors megoldásnak látszik az érintett országok civil lakosságának védelme és az amerikai érdekek érvényesítése érdekében, az a gyakorlatban anarchiához, polgárháborúhoz és humanitárius válságokhoz vezet. Éppen ez történt Afganisztánban, Irakban, Líbiában és Szíriában.

Titkos terv

Ez többszörösen így történik, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem járul hozzá az amerikai beavatkozáshoz. Ráadásul van itt valami, amit a civilek esetleg nem tudnak, vagy amiről nem akarnak tudomást venni. Létezhet egy titkos hosszabb távú terv is a háttérben. Az USA a hidegháború vége után elhatározta, hogy megdönti a szovjet hátterű arab rendszereket. Sachs idézi Paul Wolfowitz volt védelmi miniszterhelyettest.

Valamikor 1991-ben azt fejtegette, hogy az Öböl-háború nyomán úgy látták: bármit megtehetnek büntetlenül. A szovjetek nem tudják megállítani az USA-t. Ennek megfelelően nagyjából tíz évük van arra, hogy kiüssék a nyeregből a Szovjetunió támogatását immáron nem élvező rendszereket Irakban, Szíriában és más országokban, mielőtt megjelenik a régióban egy új szuperhatalom (Kína).

Ez a nyers szándék kapott hátszelet a 2001. szeptember 11-ei New York-i terrortámadástól, amely indokot szolgáltatott az Afganisztán és Szaddám Irakja elleni háborúra. A 2011-es arab tavasz pedig lehetőséget teremtett a líbiai és a szíriai beavatkozásra.

Mindenki támogatta

Szíria esetén az Obama-adminisztráció fellépését támogatta Szaúd-Arábia, amely legnagyobb regionális ellenfelét, Iránt akarta meggyengíteni egyik szövetségese kiütésével, Törökország, amely meg akarta erősíteni déli határait, Izrael, amely meg akarta szakítani a Libanonban tevékenykedő, iráni hátterű Hezbollah utánpótlási útvonalát. Csatlakozott a civil társadalom is, amelyet felháborított, hogy Aszad a saját népére lövetett a tüntetések idején.

Barack Obama elnök végül kimondta a verdiktet: Aszadnak, akinek katonái körülbelül 2000 civilt öltek meg 2011 márciusa és augusztusa között, buknia kell! Az ezt követő amerikai lépésekről nem sokat tudni. A CIA vélhetően Törökországon keresztül szállított fegyvert, és egyéb eszközöket a "szabadságharcosoknak". Akárhogyan is zajlott azonban a beavatkozás, a végeredmény katasztrófa lett.

Miközben az említett időszakban havonta nagyjából 500-an haltak meg, 2011 szeptembere és 2015 áprilisa között 100 ezer civil - havonta 3200 - vesztette életét. Ha a harcolókat is hozzászámítjuk, akkor 310 ezerre tehető az áldozatok száma, ami havonta 10 ezer élet elvesztését jelenti.

Egyedül nem megy

Eközben a teljes káosz lehetővé tette az Iszlám Állam megjelenését és elindította a kezelhetetlen európai bevándorlási hullámot. Afganisztánban, Irakban és Líbiában hasonló "eredménnyel" járt a regnáló rezsim megdöntése. Sachs mindezek alapján bizonyítottnak látja, hogy egy dolog a hatalmon lévő eltávolítása és egészen más egy stabil, legitim kormány hatalomra emelése.

Ha az USA szakítani akar csődöt mondott stratégiájával, akkor fel kell adnia, hogy egyedül próbálja megoldani a kríziseket, a kispadra ültetve a világ többi befolyásos államát. Az iráni atomprogrammal kapcsolatos megállapodás - amely szerint a perzsa állam feladja katonai célú nukleáris kutatásait és beengedi területére az ezt ellenőrző nemzetközi szakértőket, cserébe feloldják a kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatait megbénító ENSZ-embargót - működött.

Bebizonyította, hogy az Biztonsági Tanács öt állandó tagjából - USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína -, illetve Németországból álló hatalmai csoport képes tető alá hozni egy nehéz egyezséget. Szíria esetében ugyanennek a társaságnak kell a kezébe vennie a válságkezelést. Ki kell dolgoznia azt a kompromisszumot, amely véget vethet a káosznak és ezzel a kivándorlási kényszernek.

Forrás: napi.hu

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3225201

Jelenleg az oldalon

20
Online