Az orosz légierő csapása megölte az Iszlám Állam dzsihadista szervezet több vezetőjét, amikor azok értekezletet tartottak a szíriai Rakka közelében – közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerdán.

Az IÁ vezetőinek készülő tanácskozásáról szóló értesüléseket az egyik ellenzéki fegyveres csoporttól kapták, amely az ország északkeleti felében tevékenykedik – mondta az orosz vezérőrnagy, aki hozzáfűzte, hogy a területet ezután két napon keresztül megfigyelés alatt tartották a levegőből.

Konasenkov megjegyezte: a találkozó helyszínének adatait a szíriai “ellenzék hazafias érzelmű erőinek képviselőitől” kapták. Miután megerősítették, hogy az iszlamisták vezetői megérkeztek, egy Szu-34-es típusú vadászbombázó csapást mért a találkozó helyszínéül szolgáló épületre, megsemmisítve azt és mindenkit, aki benne tartózkodott – mondta Igor Konasenkov. A szóvivő nem közölte, hogy mikor történt a támadás.

Szeptember vége óta Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnök kérésére légicsapásokat hajt végre Szíriában, és támogatja a dzsihadisták és más felkelőcsoportok ellen harcoló kormánycsapatokat.

Forrás: globoport.hu / MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3223779

Jelenleg az oldalon

10
Online