Gyors folyamatra számít Herman Van Rompuy, az európai uniós tagországok állam- és kormányfői tanácsának elnöke a múlt héten elhatározott új szerződés elkészítését illetően.

Az Európai Parlament plenáris ülése előtt az uniós politikus megerősítette, hogy várakozásai szerint legkésőbb márciusra az új szöveget aláírják, és rá néhány hónappal ratifikálható lesz. Hozzátette: ebben számít az EP együttműködésére is.

A képviselők előtt Van Rompuy és José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke is méltatta, hogy a múlt heti európai uniós csúcstalálkozón született megállapodást Nagy-Britannia kivételével valamennyi tagország támogatta. Emlékeztettek ugyanakkor arra is, hogy az euróövezeten kívüli országok egy részében a kormánynak még a parlamenttel kell konzultálnia, mielőtt végleges választ adnak arra, hogy csatlakoznak-e az új szerződéshez. Van Rompuy külön méltatta a megállapodást támogató, euróövezeten kívüli országok felelősségét és szolidaritását.

Az uniós elnök leszögezte: a csúcstalálkozón folytatott tárgyalásokon világossá vált, hogy más alternatívát nem tudnak találni a jelenlegi szerződéses adottságok megváltoztatására. Mint mondta, nem ez a formai megoldás volt a személyes preferenciája, de más elképzelések nem kaptak elegendő támogatást a tagországok vezetői között.

Ami Nagy-Britanniát illet, Barroso úgy vélte: a londoni feltételeket nem lehetett elfogadni. Az uniós belső piac egységét sodorta volna veszélybe, ha külön jegyzőkönyvet készítenek a pénzügyi piacokkal kapcsolatban - tette hozzá.

Herman Van Rompuyék kiemelték a csúcstalálkozón született más döntések jelentőségét is, illetve felhívták a figyelmet a korábban kidolgozott intézkedések fontosságára. Barroso hangoztatta, hogy az uniónak máris jelentős eszközei állnak rendelkezésére a pénzügyi fegyelem szempontjából. Emlékeztetett, hogy éppen kedden lépett életbe az úgynevezett hatos jogszabálycsomag, amely egyfajta közös gazdasági kormányzást alapoz meg. A brüsszeli bizottság a múlt hónapban további átfogó javaslatokat terjesztett elő ezen a téren - tette hozzá.

Barroso fontosnak tartotta azt a döntést is, hogy egy évvel, jövő nyárra előrehozzák az állandó euróövezeti stabilitási mechanizmus működésének kezdetét.

Kiemelte, hogy a tagállamok vállalták a nemzeti költségvetések egyensúlyba hozását, a túlzott deficiteljárás pedig automatikusabbá vált.

A bizottsági elnök jelezte azt is, hogy a következő csúcstalálkozón folytatják a tárgyalásokat a nemzeti gazdaságpolitikák egyeztetésének kiterjesztéséről. A gazdasági uniót nem lehet csak szigorra építeni, növekedésre és munkahelyekre is szükség van - emelte ki.

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3219992

Jelenleg az oldalon

13
Online