Elérte a kínai határt az első ukrán tehervonat, amely Oroszországot elkerülve az úgynevezett Selyemúton, azaz Grúzián, Azerbajdzsánon és Kazahsztánon haladt át célállomásáig - közölte hétfőn honlapján az ukrán infrastrukturális minisztérium.

A tájékoztatás szerint az út 15 és fél napig tartott a tervezett 11-12 nap helyett. A Fekete-tengeren ugyanis vihar tartotta fel a kompot, ezután pedig az egyik kazahsztáni állomáson kellett hosszabb ideig vesztegelnie a vonatnak.

A 20 konténerből és tíz vagonból álló vasúti szerelvényt január 15-én indították útjára a dél-ukrajnai Illicsivszkből ünnepélyes keretek között, Andrij Pivovarszkij infrastrukturális miniszter jelenlétében.

Jelenleg a vonat Kína határán áll a kazahsztáni Dosztik (Druzsba) állomáson. Ez a szerelvény végállomása, itt rakodják ki az ukrán árut, amelyek Kína iparvárosaiba, Kuangtungba, Csungkingba, Csiangszuba folytatják tovább útjukat, majd megrakodják a vonatot a visszafelé tartó áruval. Azt, hogy mit szállított Kínába, illetve visszafelé mit hoz a vonat, a tárca nem hozta nyilvánosságra.

Ukrajna azután kényszerült megoldást találni Oroszország kikerülésére, miután Moszkva január 4-től megtiltotta az ukrán termékek tranzitját az ország területén keresztül, válaszul arra, hogy január 1-jén hatályba lépett a szabadkereskedelmi megállapodás az Európai Unió és Ukrajna között.

Andrij Pivovarszkij miniszter korábban kijelentette, hogy árát tekintve a vasúti szállítás a Selyemúton versenyképes az Oroszországon át történő szállítással, ugyanakkor összeget nem mondott. Olekszandr Kava volt helyettes infrastrukturális miniszter szerint viszont legalább a kétszeresébe kerül, konténerenként csaknem nyolcezer dollárba.

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó