Az amerikai Pew kutatóintézet felmérései szerint az elkövetkező években várhatóan milliók indulnak meg Afrikából Európa és az Egyesült Államok felé.

A demográfiai és általában társadalompolitikai kutatásokkal és közvélemény-kutatással foglalkozó tekintélyes intézet az amerikai külügyminisztérium, a belbiztonsági minisztérium, valamint az Eurostat  (az EU statisztikai hivatala) adataira alapozva készítette elemzését.    

Az adatokból kiderül, hogy 2010 óta csaknem másfélmillió ember hagyta el Afrika szubszaharai térségét, valamennyien Európa és az Egyesült Államok felé vették útjukat. A legtöbben - és 2010 óta folyamatosan növekvő mértékben - Nigériából, Ghánából és Kenyából keltek útra.    

A Pew hangsúlyozta: a globális migráció már kimerítette a célországok anyagi forrásait, sok országban társadalmi feszültségeket okozott és a határok lezárásának követeléséhez vezetett.    

Az elemzés megállapítja, hogy a migránsok azért hagyják el szülőföldjüket, mert ott kevés a munkalehetőség, alacsonyak a bérek, politikai bizonytalanság, egyes országokban pedig még modern kori rabszolgaság is uralkodik. A szubszaharai régió hat országában végzett felmérés szerint több milliónyian jelezték, hogy ha tehetnék, útra kelnének.     

A Pew által Szenegálban, Ghánában és Nigériában megkérdezettek egyharmada azt mondta: azt tervezi, az elkövetkező öt évben elhagyja a hazáját. 2015-ben például csaknem kétmillió ghánai - a népesség hat százaléka - vett részt az Egyesült Államok vízumlottó-programjában, amely óriási érdeklődést vált ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Libériában és Sierra Leonéban egyaránt.    

Az amerikai kutatóintézet leszögezte: Európába legalább egymillió ember érkezett a szubszaharai térségből, a legtöbben az Egyesült Királyságban és Franciaországban kértek menekültstátuszt. Több mint 400 ezer szubszaharai migráns az Egyesült Államokba indult.

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3187391

Jelenleg az oldalon

3
Online